MInden kutya ugyanoda távozik a szivárvány hidon? És mi is? :' (

Figyelj, nekem volt egy kutyusom, egy bullmasztiff, vele nőttem fel. Egyszer sétáltunk együtt, és valahogy bevillant egy szörnyű kép, hogy látom halottan. Elhessegettem a gondolatot, de mikor hazaértünk leültem "beszélni vele".

Inkább csak hangosan gondolkodtam. Mondtam neki, hogy figyelj haver, ha valami történne velünk, és van reinkarnáció, és esetleg van választási lehetőség is, majd mindenképpen csináljuk úgy, hogy azonos fajunk legyen, hogy tudjunk rendesen beszélgetni. Erre képen nyalt. Meglepődtem, mert sosem volt nyalakodós, felkuncogtam, és megkérdeztem, hogy ezt most megírte-e. Erre az ölembe tette a mancsát.

Rá egy hétre itt hagyott minket. A mai napig töprengek rajta, hogy ilyen hülye véletlenek vannak, vagy tényleg történt egy aprócska csoda.

Biztos vagyok benne, hogy újra találkozunk, és meg fogjuk ismerni egymást.

Azt senki sem tudja mi van a szivárványhíd túloldalán, de én egyben biztos vagyok: rengeteg labda, és kifogyhatatlan velőscsontkészletek.

Fel a fejjel, a kutyák gyorsabban el mennek, mint mi, ezt is meg kell tanulni kezelni, jobb ha kutya barátod hal meg, mintha ember. Pedig arra is fel kell készülni, ez része az életnek.

De én minden eltávozott állat társamra úgy gondolok tuddattalanul, mintha élne. Néha csak úgy beugrik: Drága Lizzy babám, mi lehet veled? Aztán rájövök, hogy meghalt már. De nem tudok rá úgy gondolni, mintha nem létezne, a szívem mélyén biztosan tudom, hogy valahol van, és fogunk mi még találkozni.

Ha te is hiszed, érzed, sőt tudod, akkor sosem fog elmenni, mindig együtt maradtok.

Szia...

Én 10 éves voltam,egyik nap nyitva hagytam a kaput,h bejöjjön a kutyám,de én bementem addigra és nem csuktam be a kaput-am mindig is utcai kutya volt, nem bántott senkit és imádta a szomszédokat,ezért is sokat volt kint,de mi nem tudtuk bent tartani-nézem a Tv-t,de vmi zajt hallottam az ablak alatt,de persze,miközben néztem a filmet, olyan rossz érzéseim voltak,h sírni tudtam volna,de nem tudtam mitől,erre egy olyan félóra múlva hallom,h az ablak alatt vmi nyüszít,kinézek és látom,h a kutyámat megtámadta két keverék pitbull. Fater kinyitotta az ablakot és kiugrott,h megvédje a kutyánkat én kiszaladtam az ajtón és féltéglákkal dobáltam a dögöket. Feljött a teraszra az a kutya,akivel együtt nőttem fel és mindennél jobban szerettem...a legjobb barátom...csupa vér volt én sírtam,de nem tudtam mit tenni,csak bele fektettem az ölembe és sírtam és sírtam... közben beszéltem hozzá,h ne hagyjon el és szeretem,de ő csak nézett,azokkal a félelemmel teli szemeivel.

Betakartam a kabátommal,mert már hűvös volt,de én nem mozdultam a betonról...átjött a szomszéd a kutyáiért és feljött a teraszra megnézni,h mi van a kutyánkkal,ő csak ott állt és nézett,apám elment dokiért,de egy kib4szott orvos se jött ki!!!Egy se!!!6 orvosból egy se!!!Már sokkot kapott szegénykém és csak vérzett,de engem nem érdekelt és nyugtattam és beszéltem hozzá...apám jött a gyógyszerrel,amit adott a doki...beadtuk neki,lefektettük,h pihenjen,de felállt és neki esett a falnak és össze kente vérrel,ekkor is ott voltam mellette én és apu is ,h segítsen,de már késő este volt apu mondta,h feküdjek le,de én nem akartam....nehezen sikerült elaludnom és reggel egyből kirohantam a barátomhoz és adtam neki inni,de nem mozdult alig kapott levegőt...sírva bementem, apu nem szólt,csak sírt vissza mentem és kinéztem az ablakon...már nem lélegzett,de a barátom kibírta ezt a az éjszakát csak,h engem lásson utoljára!Azóta is magamat hibáztatom emiatt,h nyitva hagytam a kaput és nem maradtam mellette egész éjszaka,mikor számított rám...

Bocsánat,h hosszú lett,de jól esett kiadni magamból...

Utolsó hozzá szóló vagyok.

Köszönöm,de sajnos már nem tudok mit tenni...elég nehéz ezzel a tudattal élnem...