Hogyan tanitsam a 4 hónapos törpe tacskómat szobatisztára?
Oltasainak mar meg kell lennie …
Surun le kell vinni setalni, valahogy rogziteni kell a fejeben, hogy kint szabad es bent nem. Végül is a kutyaknak amúgy is van egy igenyuk arra, hogy mashova vegezzek a dolgukat es nem oda ahol elnek. Egyes kutyak meg finnyaskodnak is, hogy hova szeretik vegezni a dolgukat. Szoval idovel ugy is szobatiszta lesz, addig meg marad a suru seta.
Először is légy vele türelmes.
Tipik szabály hogy alvás/játék/zaba után üríteni fog ezért célszerű mindig lejárogatni vele.
Ha otthon piszkít egy határozott nem bőven elég nem szabad leszidni ahogy páran szokták javasolni “nyomd az orrát a pisibe, kakiba” ez nem vezet semmire mert az utolsó cselekedetéhez vezeti vissza a leszidását ergo elvégezte a dolgát.
Ha lent pisil/kaki jutifali plusz sok sok simi, mondhatod neki hogy “ügyes,okos”. Érezze hogy örülsz ennek. Aztán pár hét múlva összeköti majd a kettőt.
De ilyenkor még nehezen lesz szobatiszta függetlenül attól hogy most tudja a dolgokat mert még kicsi tehát a húgyhólyagja nem bírja sokáig.
Pelenkát én nem ajánlom, mert hozzászokhat vagy szimplán nem válhat be. Nálunk volt ettől függetlenül otthon ha például látjuk hogy éppen végezné a dolgát akkor alácsúsztattunk egyet így megelőzve a takarítgatást.
Illetve ha nem egyből kapjátok a pisilésen/kakiláson a lakásba ne szidjátok le mert nem tudja hogy miert kapta :))
Hát nem tudom, de szerintem nem normális hogy két évesen még van pelenkája. Megszokta ezért piszkít oda, tehát nem tudja teljesen hogy pontosan hova is kéne.
Nekünk csak az első pár hónapban volt pelenka és kezdett erősen rászokni az állatorvos is mondta hogy fokozatosan iktassuk ki mert nem jó ha rászokik.
Amúgy nekünk sem vált be teljesen de azért jóval többször végezte ott a dolgàt mint lent sajnos.
És értelmezni kéne a másik ember írását nem lepontozni ;)
Én jelenleg azt csinálom a három hónapossal, hogy ébredés után rögtön, evés után, és napközben átlag kétóránként (ha nem alszik) viszem ki, de én itthon vagyok vele egész nap. Ha ez neked nem megoldható, akkor én napközben olyan helyre zárnám, ahol egyszerűen fel lehet takarítani, hazaérkezés után egyből vinném, plusz ugyan úgy evés és alvás után. Nem szabad büntetni, ha rajtakapod bent, takarítasz szó nélkül és ennyi. Odakint én szoktam dicsérni, de csak szóban, jutalomfalatot nem kap, mert a végén még pisilést imitálna, aztán felfalná az összes kaját egy séta alatt. :D Az eszéből kitelik.
Szerencsére ha egészségügyi problémája, egy egészséges kutya inkább odakint végzi a dolgát. Nem szeretnek bepiszkítani. Viszont mivel még kicsi, nem tudja úgy visszatartani a dolgokat. Idővel megtanulja, és ha fix napirendje lesz, akkor tudni fogja, mikor mentek, meddig kell tartogatni. Meg én úgy vettem észre, hogy beáll a bioritmusuk is a napirendhez igazodva. Az öregebb kutyám még séta alatt is mindig egy helyre pisilt-kakilt.
A pelenkát én sem ajánlom, összezavarhatja a kutyát, előfordulhat, hogy hazahozza a dolgokat, mert azt szokta meg, hogy pelenkára kell végezni a dolgát. Ha meg felszeded hirtelen, kereshet magának valami pelenkának látszó dolgot, ami lehet az ágynemű is akár, annak meg gondolom nem örülnél. Meg na, szerintem nem higiénikus.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!