Segítség, nem szeretem a kutyámat! Mit csináljak?

Egy éve örökbe fogadtunk egy kutyát, menhelyről. Nem fiatal, 6-7 éves már. Tudni kell, hogy sohasem volt kutyám ezelőtt, de mielőtt befogadtam, rengeteget olvastam a kutyanevelésről. Ez persze a tapasztalatot nem pótolja.

Soha nem volt sétáltatva, erre én tanítottam meg, hosszú idő után jutottunk el oda, hogy egész nyugodtan sétál és nem rángat össze-vissza. Klikkerezni is kezdtem vele, sokat foglalkozok vele. De valahogy rengeteg minden van, amiben nincs fejlődés. A sétáknál folyton dominál, elém vág, annak ellenére, hogy a létező összes trükköt bevetettem már, hogy elfogadjon falkavezérként és amúgy nagyon következetes ember vagyok. A klikkerezés kudarcba fulladt, mert gyakorlatilag ha rájön, hogy olyat kérek tőle, amihez jobban meg kell mozdulnia, olyan lusta, hogy inkább megpróbál kicselezni, hogy kimarja a kezemből a jutalomfalatot.

Már rájöttem, hogy verhették régen, mert megijed, ha valakit seprűvel a kezében lát meg (sepregetés közben, természetesen). De van olyan is, hogy megyek az ő irányába csak úgy, és elkezd nyüszítve rohanni. De ezt sok hónapig nem csinálta, az elmúlt 3-4 hónapban kezdte el, pedig semmi bántást nem kapott! Olyan, mintha idegileg gyenge lenne. Ez lehet? Vagy valamit rosszul csinálok?

Egyszerűen nem tudtam megszeretni, pedig imádom az állatokat. A személyisége taszít. Sokszor sunyi. Tudja, hogy utálom, ha ráfekszik a páfrányaimra a kertben, de azért is odafekszik, ha meglát engem, akkor meg gyorsan arrébb iszkol és lefekszik máshol, mintha mi se történt volna. Mostanában meg kitalálta, hogy nem is engedelmeskedik és mondjuk adnék neki kaját (de a falkavezéresdi miatt csak akkor ehet, ha mondom, hogy "tiéd"), de nem jön oda. Hiába hívom. Mintha bekattanna nála valami. Megyek felé, kedvesen hívogatom, mutatom neki a kaját, erre - ismét - nyüszítve rohan el! Én nem értem, ilyen eleinte nem volt, pedig semmi látható változás nem történt. Több mentett állatunk is van amúgy, mindet családtagként kezelem, és szeretem őket, de ezt a kutyát képtelen vagyok megszeretni. Ettől persze ugyanúgy ellátom és foglalkozok vele, de ráadásul még bűntudatom is van. Gondolkoztam rajta, hogy vissza kéne vinni a menhelyre, de azzal ő rosszul járna, hiszen itt csak sétáltatva van, meg törődve vele, minőségi kaját kap,stb. Évekig várt a gazdira. Szerintetek mit csináljak? Tudok változtatni az érzéseimen? :(