Kicsi gyerek mellé nem adunk kutyát. Miért ennyire általános ez?

Tudom-tudom, sok felelőtlen hülye van, aki hazaviszi a kutyát, aztán béna ahhoz, hogy megnevelje, hozzászoktassa a gyerekhez, és mikor rájön, hogy nem fog menni, lepasszolja. Tudom. És ez valóban gáz. De nem fair szerintem, hogy sok menhelyen, alapítványnál élből kizárják a kisgyerekes családokat, esélyt sem adnak, meg sem akarják ismerni az embert. Kicsi a gyerek, akkor nincs kutya, kész.

Nekem egy 5 és egy 1,5 éves gyerekem van, meg egy 7 hónapos mentett, keverék kiskutyánk. Ő szerencsére olyan menhelyről van, ahol nem zárják ki kapásból a kisgyerekes családokat, inkább megnézik, hogyan viszonyul a család a helyzethez, kérdezik, van-e tapasztalat állattal. A mi kutyusunk kinti-benti tartású, napi 2x sétál 1-1,5 órát, ezen felül nagyon sokat játszunk is vele napközben, plusz ugye jön velünk az udvarra, folyamatosan tanulunk vele trükköket, neveljük, rengeteget foglalkozunk vele, mindig velünk van. Másfél hónap alatt egy boldog, kiegyensúlyozott, szófogadó, jólnevelt kutya lett belőle, imádják a gyerekek is, mi is. A gyerekek nem bántják, az 5 éves ugye nyilván már érti, hogy nem szabad, a kicsire meg folyamatosan figyelünk, hogy szépen nyúljon hozzá, de tudja magától is(van cicánk is, nála már megtanulta egész piciként), simogatja, öleli. A kutya annyira szereti őket, hogy állandóan mellettük van, most is épp a kicsit őrzi alvás közben.

Szóval így él nálunk a kutya, és mégis, sok helyen kapásból kizárnának, csak mert a kisebbik gyerek 1,5 éves. És nem hiszem, hogy mi vagyunk az egyetlen olyan család, akinek az életébe normálisan beilleszthető egy kutya... miért van az, hogy esélyt se adnak sok helyen a kisgyerekeseknek?