Aki kutyát vett magához, és kiderült, hogy nem neki való (de szerette a kutyát), de élete végéig nála volt a kutya? Pocsék gazdának érzem magam.
Szeretem a kutyáimat, tűzbe mennék értük, de bebizonyosodott, hogy a kutyás élet nem nekem való. Életük végééig velem lesznek, foglalkozok velük, játszom egyikükkel (másik nem játékos), a másik kedvében is próbálok járni, itthon jól elvagyunk, de úgy alapvetően nem nekem való... macskás vagyok. Egész életemben kutya után vágytam. Abban reménykedek, hogy még 1 év és belerázódok ebbe. Előtte macskám volt, kilenc évig, akit imádtam.
Egyik kutyámat senki nem szocializálta, se szerette, pedig aranyból van, sőt olyan mint egy kisgyerek... meglátja a pórázt és ott topog (sokat fejlődött, mióta hozzánk került). Másik pedig energiabomba, örök gyerek, tele vidámsággal és szeretettel, közvetlenséggel.
Napi három séta van, reggel, este és éjjel. Délután is lenne, de szeretném arra szoktatni őket, hogy bírják ki, ha később olyan munkám lenne, ami miatt ne adj isten mondjuk 10 órában dolgozok + utazás. Ráadásul a már nem annyira új kutya nehéz eset más kutyákkal, pedig futtatóban nagyon jól viselkedik, azon kívül az idegen kutyákhoz mondhatni neki akar menni, és ebben hónapok múltán sincs semmi változás, pedig dolgozunk rajta. Kutyaiskolába fogunk menni, amint lehet.
Olykor olyan xar gazdának érzem magam, hogy nincs hozzájuk türelmem, mégis magamra erőltetem, a sétákat pedig nem élvezem, csak azért megyek, mert kell nekik, a közös játék egész jó, de egyelőre csak futtatón belül lehet, egyedül még nem érzem úgy, hogy elengedem a másik gazdi jelenléte nélkül.
Amikor nagyon az elején jártam, írták nekem, hogy minek vannak így nálam, de az a helyzet, hogy kötődöm hozzájuk, szeretem őket, és a szívem szakadna meg, ha nem én gondoskodnék őméltóságukról, és az első kuty lehet kibírná az elszakadást, mert mi vagyunk az első gazdái, és erős személyiség, kitartó, de a másik kutyától egy év alatt öten szabadultak meg, mert rettenet hullik a szőre vedléskor, nyáladzik falra-magára-mindenre, válogatós, szocializálatlan, gyakran letargikus, kicsit butus, nem játékos, póráz nélkül akaratlanul világgá megy (teleportál, olyan gyors), aztán farokcsóválva találjuk meg... mégis, aki megismeri, öt percen belül rájön, hogy nem lehet nem szeretni, és több örömöt okoz, ahány instant infarktust.
Gondoskodok róluk, amíg élnek, de utána, igaz nagy űrt fognak hagyni, mindkét szememet kisírom a lelkemmel együtt, de úgy érzem, valamennyire, ha nem is egyből, megkönnyebbülés lesz, de remélem, úgy érzik szép életet tudhatnak magukénak.
Volt valaki hasonlóan? :/
válasza: válasza:
válasza:A rossz gazda nem igy beszel es nem tesz meg ennyit a kutyakert.
Ha macskas vagy, szerezz egy macskat ha mododban all.
En kutyas voltam mindig, aztan mar macska nelkul sem tudnék es nem is akarnek elni.
Ne bugyulj ebbe bele, h te macskas vagy, nem kutyas.
Akkor es ott vagy, annak akinek szüksége van rad. Mindegy hogy kutya vagy macska. Elvezd ki a szeretetet, amellyel elarasztanak rovidke eletuk végéig. Legy olyan gazda hogy a vegen azt mondhasd, jo eletuk volt es mindent megtettel értük.
válasza:Így is lelkiismeretesebb vagy, mint a legtöbb szupergazdi, úgyhogy ne nézd ilyen negatívan a dolgot.
Egy kicsit még mindig nem értem, hogy miért érzed úgy, hogy nem való neked. Szerintem természetes, hogy nem minden sétáért ujjongsz, persze hogy van amikor teher, de megcsinálod. Meg az is tök normális hogy néha elfogy a türelmed, megsúgom, mindenkinél előfordulhat.
Szereted őket, foglalkozol velük, akkor mi a baj?
Nem akarom egy lapon említeni a kettőt, de erről a kérdésről az jutott eszembe, amikor a friss anyukák szomorkodnak, hogy ők rossz anyák, nem is való nekik gyerek stb, pedig csak arról van szó, hogy túlságosan sok szuperanyát néznek/követnek, akik mindig mindent mindem percben örömmel, teljes energiával és a mai gyereknevelési trendeknek megfelelően csinál. És sose fáradt, sose nyűgös a babája, sosem ideges stb. Stb.
válasza:Nekem is voltak ilyen pillanataim, gondolataim. A nyáron fogadtam örökbe az egyik kutyámat egy idős mellé. Pár napig bőgtem, mint valami hülye, mert elszomorodott az idős kutyám az új miatt. Akkor mindig megkérdeztem magamtól, hogy kell ez nekünk? Aztán végül minden rendbe jött. Mostmár igazából, ha akarnám se tudnám ott hagyni valahol, valakivel, mert kisebb túlzás nélkül lehet belehalna, annyira szorong, meg kötődik. A fiatal kutyám is olyan, mint a tiéd, futtatóban tökèletesen viselkedik, de ha séta közbe meglát egy másik kutyát, akkor megőrül, igaz nem mindegyiket ugatja meg. Sokszor én is gondolkoztam rajta, hogy nem nekem való a két kutyás élet. Én se mindegyik sétáért vagyok oda, az estieket kifejezette nem szeretem, de muszáj és a végére mindig jó, látom, hogy boldogok lesznek a séta miatt, olyankor egyből megváltozik a véleményem róla.
Dehogy vagy rossz gazda, a rossz gazda alapból nem így beszél a kutyáiról, nem viszi el naponta háromszor sétálni őket stb.
válasza:Elozo kutam volt ilyen. Nem tudtam annyit futtatni,h eleg legyen neki. En mar hulla voltam a sok futastol. Heti 6 nap futas plusz egyeb edzes tul sok.
Aztan lustabb nagytestut valasztottam.
válasza:Dehogy vagy rossz gazdi, mindent megteszel értük, néha mindenkinek van rossz napja.
Én például még egyetemre járok, és mellette dolgozom, bevallom őszintén nem könnyű, mármint az nem könnyű, hogy még éppen csak nemrég kezdtem el/próbálom elkezdeni az életem, mindenhol meg kell felelni, és őszintén fiatal vagyok, nekem a reggeli séták a gyengéim és rengetegszer inkább ugranék ki az ablakon, mint levigyem a kutyát reggelente, de aztán ahogy leérünk és meglatom milyen boldog, mennyire jól érzi magát, ez az egész napomat feldobja.
Megváltozott az életem mióta befogadtam a kutyát, mert hétvégén már elsősorban vele csinálunk programokat és csak utána jönnek a barátok, ráadásul néha nagyobb a kupi a lakásban, mert egyszerűen hétköznap suli/munka után inkabb vele vagyok, mint neki álljak takarítani, de minden egyes percért megéri amit vele tölthetek. Ráadásul neki köszönhetően lettek uj, kutyás barátaim (aminek ő is örül, mert minden nap jatszhat velük).
Tényleg nem könnyű, és majdnem olyan mintha gyereked lenne, de amikor este hozzám bújik, és latom rajta mennyire szeret, na azt sose cserélném el semmire.
Én vagyok a legtöbbet velük, apám (másik gazdi) délelőtt elmegy és 23-23:30 körül érkezik haza, és akkor megyünk éjjeli sétára. Úgy lett megbeszélve, hogy délutáni is van, de... egyszerűen nem bírom. A szocializálatlan kutyám azért húzza a pórázt, hogy nekimenjen a másik kutyának, a fiatalabb elsőként érkező kutyám pedig azért, mert játszani akar. Ez pedig katasztrofális keverék hónapok után, mindkettőt visszafogni, ezért a délutáni sétát töröltem, mert idegileg nem bírtam napi négyszer eljátszani ezt. Aztán a jövőmre gondolva az is eszembe jutott, hogy jobb is, ha nincs délutáni, mert nem is leszek itthon délután, és akkor már most jobb, ha megszokják ezt a rendet. Apám szerint csak lusta dög vagyok, kimondatlanul lexarom az egészet szerinte, és mondja, hogy a kutya felelősség... ő jobban elvan a második kutya kitöréseivel, mivel erősebb, én viszont minden lépésnél és saroknál azt nézem, hol egy kutya, mert nehogy neki akarjon menni. Ebben reméljük, hogy segít majd a kutya iskola.
Szóval részben apám miatt is eszembe jutott a kérdés, másrészt meg, hogy haláluk után valamennyire megkönnyebbülve leszek xy időn után, hogy nincs séta, nincs macera, nincs napi 1-2 ugatás, az itthoni életet viszont nagyon gyászolni fogom, a jelenlétük hiányát, hogy nem lesz aki kiszorítson az ágyon, elvegye a takarómat, stb.
Az első hónapok az első kutyával pedig katasztrófa volt. Három garnitúra, négy kispárna, három utcai cipőm és kettő papucsom, állandó ugrálás rám, nyolc felé szaggatott pulcsi, párnámat kihúzta alólam, a pisi miatt a parketta egy része rossz lett, állandóan húzott, de közben árnyékként követett, az úttest közepén hirtelen elkezdett rám ugrálni és megint csak spártai módon kínozni a pulcsimat, amit a tréner srác mondott az nála bevált, nálam nem... kb idegbeteg állapotban voltam, hogy az én szavamra nem hallgatott, apámra igen, és vele nem csinálta ezeket, minden finomságot én kaptam.
Közben pedig egy kutyákkal foglalkozó nő lassan de biztosan elkezdett ferde szemmel nézni rám, amiért hónapok múltán se engedtem póráz nélkül az akkor még egyedül lévő kutyámat, aki tojt arra amit mondtam és ő az energia megtestesülése. Másoktól is megkaptam, mikor engedem el. Éjjel elengedjük, illetve apám, amikor ritkán ő viszi sétálni őket, már elengedi, de én nem vállalkozok még erre.
Megnyugtattak nagyrészt lelkileg a válaszok, köszönöm. :) Mindenkinek ment a zöld, most már nem kéz.
válasza:Közepes testűek. Mindkettő keverék. Az második (5 éves) kutya félig shar-pei, félig a papír szerint labrador, de a teste inkább német dognak néz ki. A másik kutya pedig apám szerint, a teste boxer, a fejét pedig még találgatjuk. Szerintem nem boxer. Egyébként, aki esetleg felismeri, hogy miből áll a barna kutyám, megköszönném, ha megosztaná velem. :'D A papírján annyi van, hogy keverék és tigriscsíkos.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!