Kaukázusi juhászkutya élhet lakásban?
Kidobva találtunk 5 kiskölyköt, úgy 3 hetes körüliek voltak akkor. 4 szép barna-fehér kutyus volt, egy pedig ordas szürke. A 4 foltosat sikerült örökbe adni, de a szürke itt maradt, a tesók 9 hetesen mentek új családjaikba, ő rá még 12 hetesen sem volt jelentkező, úgy éreztük ez a sors, szóval leszedtük a hirdetéseket, úgy döntöttünk velünk marad. Nos azóta elmúlt 6 hónapos és a doki egyre inkább kaukázusi juhásznak, de minimum annak 3/4-ének gondolja. Utána olvastam, de ők kinti kutyák. Mit tegyünk? Borzasztóan megszerettük, kb fél éve él velünk, nagyon ragaszkodik ő is, hiába kölyök, sosem megy el, ha póráz nélkül is van, szót fogad, nem is rombol, nem is ugat bent, sokat vagyunk kint vele. De félek, hogy rosszul érzi itt bent magát, vagy fogja, ha még nagyobb lesz. Amikor ezt megtudtam sírógörcsöt kaptam, de nem akarok rosszat a kutyusnak, nem azért mentettük meg őket, hogy szenvedjen utána. Hogyan lehetne ezt megoldani?
Előre is köszönöm annak, aki el tudna látni minket valami jó tanáccsal.
Hát nem a legjobb neki, de napi szintű lemozgatással jól viselheti a bentlétet is.
Itt most nem a 3 10 perces eü. sétáról beszélek, hanem napi legalább 4-6 óra mozgás, futás, játék...
Nem elhet, viszont siman lakhat ... ha ... napjaban tobbszor elviszed husszu es kiados setakra. Ha jol kivan mozgatva, akkor otthon leginkabb csak alszik.
Mondjuk egy kaukazusinal nem art ha van legkondi is a lakasban, mert a nyarat elviselni lakasban, na az nem egyszeru.
Pont idén csináltattunk légkondit. Viszont előtte több évig nem volt, akkor is hűvösebb volt bent, mint kint, szerintem nem rosszabb neki ilyen szempontból.
Sétálni, játszani visszük, napi 2x 1-2 órákat(még emeljük, régebben 1-1 órától is kifulladt, kicsi volt), legtöbbször póráz nélkül, nagy területen, forgalomtól távol, ilyenkor mindig jól kifutja magát, hazafele már fáradtan liheg.
De nem ettől tartok, mert el tudok menni napi 2x3 óráig, de az akkor is napi 18 óra bezárva. És mindenhol azt írják, nem is a mozgásigény a baj, hanem hogy igényli a nagy szabad területet, ahol járőrözhet egész nap. Ő meg be van csukva egész nap, a nagy szabad territórium helyett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!