Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Mit tegyek ha a kutyámnak túl...

Mit tegyek ha a kutyámnak túl erős a vadászösztöne?

Figyelt kérdés

Szóval van egy lassan 1 éves, szuka, francia bulldogom, aki korábban bár hallgatott a parancsokra (ül, fekszik, pacsi stb.), mostanában nem nagyon gyakoroltuk őket, és egyáltalán nem is csinálja (persze ez leginkább az én hibám).

Na most, ez nem is lenne hatalmas baj, de olyan erős vadászösztöne van, amit sehogy se tudunk csillapítani. A kertünkben vannak kisnyulak és kislibák, akiket konkrétan terrorban tart, (ilyenkor annyira izgatott állapotban van, hogy remeg, habos a szája, nem reagál semmilyen szóra, ha visszafogjuk ránk morog), ha pedig sikerül elzárni, olyan élesen, és hangosan vinnyog, hogy nem lehet elviselni (félek néha azt hiszik kínozzuk). Ez leginkább azért is baj, mert az emeleti szint bérbe van adva, és nem szeretnénk ha a kutya miatt felmondanának.

Illetve papámnak van egy nagyobb telke, ahol birkákat, lovakat tart, amiből szintén voltak már problémák, ugyanis többször is előfordult, hogy átvágott a villanypásztoron és nagyjából fél órán át keresztül kergette a birkákat (a kos pedig elég közel volt, hogy felöklelje), a nyájat szétszedte, a birkák pedig sokkos állapotba kerültek. (Ugyanakkor most a korona miatt nem nagyon tudjuk máshova vinni mozogni)

A kutyus egyébként, ha nincs más préda állat a közelben, szeretni való, bújós, játékos.

Fogalmunk sincs mit kéne tennünk vele, az alaputasításokat mindenképpen begyakoroljuk újra, de félek izgatott állapotába nem hallgatna arra sem. ://


A válaszokat köszi előre is!!!



2020. ápr. 19. 13:46
 1/9 anonim ***** válasza:
100%

Az a baj, hogy sok ember (ti is!!) összekeveri az idomítást a neveléssel.

Az, hogy ül, fekszik stb az csak trükktanítás.

Először nevelni kellene. Mit szabad, mit nem. El kellene érni azt az állapotot a kutyánál, hogy RÁD figyeljen. Semleges, nyugodt helyen. Tanulja meg. Utána kinn az udvaron is, egyre közelebb az állatokhoz. Amíg izgatott, nincs játék, nincs kaja, nincs odafigyelés rá, semmi. Közömbösíteni kell.

De ezt te/a család nem fogja tudni elérni a kutyánál. Ehhez kellene egy jó kiképző, aki házhoz megy.

2020. ápr. 19. 14:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
79%
kutyatréner.
2020. ápr. 19. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
100%

Mivel próbáltátok levezetni az ösztöneit?


El kellene kezdeni nevelni! Hogy hallgasson a letiltásra!

2020. ápr. 19. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
100%

Ha már rátok is morog, akkor egyedül nem fogjátok tudni megoldani a problémát, keressetek egy kiképzőt, és ha vége ennek a vírusnak, lehetőleg kutyasuliba is menjetek el. Kezdjetek el tájékozódni a kutyák alapvető működéséről. Amíg tart a karantén, olvassátok el Jan Fennel Kutyapszichológia című könyvét, ez kezdőknek alapmű.

Még nagyon fiatal kutya, most kell elkezdeni határozottan, következetesen nevelni, mert később könnyen eljuthattok oda, hogy sokkal rosszabb lesz, titeket is megharap.

2020. ápr. 19. 15:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
63%
Francia bulldogban pont az a jó, hogy nincs vadászösztönük. A leírás alapján is inkább azt mondom, hogy ez első körben szocializálatlanság (az állatok miatt), másod körben neveletlenség (nem hallgat rád).
2020. ápr. 19. 16:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:

Köszi mindenkinek!!

Korábban már voltunk kutyasuliban, de csak pár alkalmat, mert pont ilyen október-november tájékán kezdtük, télen pedig bezárnak, most meg a vírus miatt nem tudunk menni ://


Egyébként ma megpróbáltam nevelni egy kicsit, és egész jól ment neki, a kislibáknál között már elértükh, hogy ránk és ne rájuk figyeljen, maradjon nyugton, ami egy délután alatt szerintem egész jó eredmény (pláne tréner nélkül)


A könyvet meg megpróbáljuk beszerezni valahonnan :)

2020. ápr. 19. 16:07
 7/9 A kérdező kommentje:

#16:06

Mi is pont ezért választottuk ezt a fajtát, de ha jól tudom ez kismértékben egyedenként eltérő lehet :/

Más kutyákkal/macskákkal kijön, ez inkább a préda állatokra hegyeződik ki, ezért gondoljuk, hogy a vadászösztöne miatt csinálja. Néha elkap vakondokokat, kismadarakat a kertben, egyből a nyakára megy, kitépi a szőrét/tollát, de ha már hallott, ott hagyja.

2020. ápr. 19. 16:13
 8/9 A kérdező kommentje:
Persze nem ezt nem hagyjuk neki, amit tudjuk elkapjuk, és elengedjük a zsákmányát, de azért néha találunk egy két tetemet
2020. ápr. 19. 16:15
 9/9 anonim ***** válasza:
79%

"Persze nem ezt nem hagyjuk neki, amit tudjuk elkapjuk, és elengedjük a zsákmányát, de azért néha találunk egy két tetemet"


Ez a dolog, egy önjutalmazó folyamat. Neki sikerélmény az, ha elkap valamit, tehát igazából már ezt kellett volna megelőzni, mert innentől nagyon nehéz.


Figyelmet terelni, tiltani, büntetni.

2020. ápr. 19. 19:05
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!