Van itt olyan gazdi akinek a kutyusának volt lépdaganata? Ha műtötték jól van?
Figyelt kérdés
Az enyémnek ki vették a lépét mert azt hitték daganat van rajta de Hála Istennek nem volt benne rákos sejt és az orvosok is azt mondják ugyan úgy élhet hosszú boldog életet csak a kullancsal vigyázzak. Sőt volt aki azt mesélte, hogy az ő kutyájának is kivették meg mellette még kettőt és több évet élt úgy is pedig brutál nagytetsű volt. Azóta voltunk ultrahangon jó lett meg a vérvétele is de örülnék 1-2 pozitív tapasztalatnak.2020. febr. 22. 18:25
1/6 anonim válasza:
Nem saját tapasztalat, szimplán beszéltem erről állatorvossal. Ő azt mondta, hogy ilyen esetben mindíg el kell távolítani a lépet hiszen az nem létfotosságú szerv viszont ha daganatos akkor nyilván nagyobb gond is lehet. Viszont ez egy immunszerv, betegségekre fogékonyabb lehet illetve nagyobb esely van rá, hogy szövődmenyek alakulnak ki betegségek után.
2/6 A kérdező kommentje:
Nekem az állatorvos leginkább a kullancs elleni védelemre hívta fel a figyelmet de azt is elmondta, hogy ettől ő még ugyan úgy egészséges és élhet sokáig mint a többi. Akkor még azt hittük daganat. De Hála Jó Istennek nem az volt.
2020. febr. 22. 21:33
3/6 anonim válasza:
Jelen. De én pozitív tapasztalatot sajnos nem tudok írni. Bár gyanítom, hogy az állatkórházban csesztek el valamit.
4/6 A kérdező kommentje:
Uuuu bakker mitörtént?
2020. febr. 23. 20:59
5/6 anonim válasza:
Este teljesen jól volt, még sétálgattunk is a kertben. Aztán másnap reggel összeesett, összeomlott a keringése és hiába rohantunk vele orvoshoz, nem bírta ki addig, amíg megérkezett neki a vér. :(
6/6 A kérdező kommentje:
Ja értem. Akkor lehet kiszakadt neki és a pocakjába történt valami probléma. Nekem azt mondták az orvosok, hogy akkor következik ilyen ha nem veszik észre és kifakad.
Az enyémben Hála Istennek nem daganat volt de rettenetesen sajnálom a kutyusodat.
2020. febr. 24. 17:57
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!