Kutyám a téli hónapokban elkezdett védeni a séta közben hátulról érkező biciklisekkel és futókkal szemben ugatással morgással. Hogy neveljem le erről a támadó magatartásról? ( többi lent)
Valósznűleg oka van rá, amit te azért nem tudsz, mert hallássérült vagy, emiatt nem érzékelted úgy a szituációt.
Az én kutyám is nemrég hasonlóképp kezdett viselkedni, csak én nem vagyok hallássérült, és tudom is, miért csinálja, megjegyzem, érthető is.
Nagyon sok kerékpáros egyáltalán nem jelzi, hogy jön, pedig használni kellene a csengőt, ha olyan a szituáció.
Nemrég engem a kutyámmal együtt majdnem elütött egy ilyen kerékpáros. Én hallanám, ha csengetett volna, de nem csengetett, csak kirongyolt mögülünk. Nem foglaltuk el a teljes járdát, a kutyám előttem ment pórázon. A kutyám megijedt, mert váratlanul érte, ahogyan engem is, és megugatta. Azóta viszont más hasonlóra is így reagál.
Én az egyik környékbeli futtatóba járok vele szoktatni az ilyen zajokhoz, ami út mellett van, és haladunk is, csak éppen én hallom, ha jármű jön, és még azelőtt tudok lépni, mielőtt a kutyám meglátná a közeledő járművet. Figyelek, és jutalomfalattal elterelem, és egyúttal csendre intem. Nem tökéletes még, de szépen haladunk. Neked annyival nehezebb dolgod van, hogy nem hallod meg feltétlenül időben a zajt, esetleg ha van, aki segít neked ebben, akinek nincs gond a hallásával.
A kutyadnak van igaza. A jarda a gyalogosoke. Jeleznie kene csengovel,h jon.
Az ugatas es morgas csak figyelmeztetes. Ha netan leloki a csendes biciklis,miert nem jelzett a bicajos,h jon,h le tudd fogni a kutyad. Meg az se tamadas,h leloki a foldre a bikiklist.
Az elsőhöz nem nagyon lehet mit hozzátenni, szimplán tiltani kell.
" Meg az se tamadas,h leloki a foldre a bikiklist."
De akkor ugye az se támadás részemről, ha mondjuk engem lelök a kerékpáromról egy kutya, és a kerékpárommal verem agyon a helyszínen?
Addig rendben van, ha ugat egyet-egyet jelzésként. Viszont akkor neked le kell állítanod,---jól van, látom, hogy jönnek...
Ha teheted, gyakoroljatok sötétben ismerősökkel.
Egyébként a bicajos csengethet, az igaz. Na, de a futó ordibáljon? Főleg, hogy nem is tudja, halláskárosodott megy előtte.
Én írtam, hogy minket majdnem elütött egy bringás, és azóta ilyen a kutyám, és nem csak bringásra, pedig bringás váltotta ki. Nem kell ordibálni természetesen, a kutyát egy olyan eset zavarhatta meg, amikor nem számított rá, hogy jönnek, és túl közel volt, zavaró volt, aki jött, mint ahogyan nálunk történt. A megoldás az, hogy a kutyát szoktatni kell újból az ilyen zajokhoz, ugyanakkor a másik oldal meg figyeljen, ha kutya van előtte, hogy baleset kockázata nélkül előzzön. Mi a segítőkutyát még kutyasétáltatáskor is kerüljük, mert úgy vagyok vele, hogy ő olyankor dolgozik. Nem tudom, a kérdező kutyája segítőkutya-e, és ha igen, van-e rajta megkülönböztető jelzés, vagy a segítőkutyáknál szokásos speciális hámhoz csatlakoztatható fogantyú, azért ezeket lehet látni időben. Ha nem segítőkutya, akkor érdemes fényvisszaverőket, villogó nyakörvet, vagy pórázra szerelhető villogót beszerezni, ami sötétben is látszik, jó lehet akár egy láthatósági mellény is.
Mindkét oldalnak oda kell figyelnie a másikra, és nem egymásra mutogatni.
Az nem védés, ha szimpla embereknek a kutya neki akar menni! Olyanoknak, akikben semmi támadó szándék nincs! Miért is lenne ez a viselkedés elfogadható?
Ezt nagyon hamar le kell állítani! Egyszer kell csak felborítania egy biciklist a kutyának és feljelentés, per és akár egy milliós kártérítés is lehet belőle! És teljesen jogosan! Ha nem tudja valaki normálisan tartani és nevelni a kutyáját, ha a neveletlen kutya miatt mások nincsenek biztonságban, azt az gazdát igenis piszkosul büntessék meg!
Nem agresszió, de ilyen helyen érthető, hogy így reagált. Vannak már egész halk (nem zörgő-csörgő) bringák, aki majdnem elütött minket, azt én sem hallottam, hogy jön, de egyszer már leírtam. :-)
Kérj meg egy ismerőst, aki jól hall, hogy sétáljon veletek, és segítsen az ilyenekre figyelni, és idővel menni fog, mivel neked ez egyedül nagyon nehéz lenne.
Az enyém is mentett, de nagyon szépen haladok vele zajok terén, most ez az eset kicsit visszább vetette a dolgot, de nem adom fel. Szerezz egy láthatósági mellényt és vedd fel, ha sötétben sétáltok, sokat segít az is, hogy lássanak titeket. Nekem van fejlámpám, azzal sétáltatom a kutyát sötétben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!