Okkal aggódok, hogy meg fog fagyni a kutyám vagy túlzásba viszem?
6 éves, közepes testű, hosszúszőrű keverék, minden télen kint volt eddig. Minden telet végig is aggódtam. Bár rajta azt látom, hogy szeret kint lenni. Volt egy tél, amikor megpróbálkoztam azzal, hogy bent legyen, de nem ezt szokta meg, csak akkor tetszett neki, hogy bent van, ha vele foglalkoztam, amint kicsit unatkozott már ment is ki. Éjjel szintén. Van szigetelt ólja. Szalmát szoktam neki tenni bele. Most viszont a szalma elfogyott és csak pénteken tudok hozni. Ami utoljára volt bent neki az már budi volt, de egyenlore csak az ól mellé szedtem ki, na most ott alszik abban, én meg halálra aggódom magam. Azért csak melegebb lenne az ól, szalma nélkül is..de nem megy be. -6 fok van. Mikor kimentem hozzá remegett is, de ő amúgy is olyan fajta, hogy ha izgatott akkor remeg, nyáron is. Csak most egyből az jutott eszembe, hogy úristen megfagy. Rossz nézni, hogy kint alszik ebben a hidegben. Ugye bemenne az ólba, ha nagyon fázna? Es ugye amiket mondanak, hogy mennyire veszélyes a hideg a kutyáknak az a kistestű, rovidszoru kutyákra vonatkozik?
Honnan tudom amúgy, ha fázik, ha az enyém anélkül is szokott remegni?
Megfagyni nem fog.
De hosszú távon az egészségének nem tesz jót (pl. ízületek)
Nem lesz semmi baja, főleg, hogy eddig is kinti kutyaként üzemelt :)
Miért terelnéd be falak közé, ha kint jól érzi magát?
3# attól, hogy kint van a kertben, még nem szabad. Nekem a házam nagyobb és ingergazdagabbb, mint a kertem.
Kérdező # próbálj még ma szalmát venni. Kereskedesben is lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!