Kutya szocializálása, tudnátok segíteni?
Röviden a probléma, hogy van egy kutyám aki szinte mindent/mindenkit megugat.
Aki esetleg tudna privátban segíteni annak bővebben is írok a problémáról.
Inkább leírom ide is.
Minden sétánál amint meglát egy kutyát, elkezd nagyon ugatni néha morogni is. Van, hogy odamegy megszagolgatja kicsit és újra ugatja. Embereket is megszagolja(vagy még azt sem) és ugat. Nagyon kellemetlen helyzetbe tud ezzel hozni. Pedig kiskora óta kutyák között van, még oviba is jártunk vele de semmi változás.
8 hónapos kan kutya.
Mit tegyek ebben a helyzetben? Rászoktam ilyenkor szólni, ill.próbálom elterelni a figyelmét de ha belekezdett az ugatásba szinte lehetetlen leállítani. Tervezzük a sulit is, de félek, hogy így nem lehet hiszen ott sok kutya és ember van. :D
Vidd suliba. Ez az egyetlen értelmes megoldás. Ezt úgy mondom, hogy ugyanilyen probléma leküzdésében vagyok. Ebben az állapotban már nem jó rátenni mégegy lapáttal, mert vélhetően valamit elrontasz, de te sem tudod mit, és rossz szokások rögzülnek a kutyában. Nekem suliban 5 perc után megmondták mit rontok el, és mit tegyek.
Be fogják engedni a kutyát. Ott tudják ezt kezelni. Én is felhívtam előtte az oktatót. Azt mondta, ha nem lenne problémás kutya, nem kéne kutyasuli sem. Vigyem nyugodtan. :)
Köszönöm szépen! Sulit mindenképp megpróbáljuk. Viszont amíg még nem tudjuk elkezdeni(tavasszal indul a tanfolyam) addig mit csináljak?
Néha vannak jobb napjai amikor kezelhetőbb nála ez az ugatás, de nagyrészt ez nem így van.
Ha odamegya kerítéshez, heves ugatásba kezd, első körben határozott NEM, másodikban zökkentsd ki a dologból (pl lábaddal told előre akció közben a lábait és ezzel leülteted), harmadik körben meg rántsd meg a pórázt épp annyira hogy legalább egy pillanatra kizökkenjen a rántástól. Ha nem szokik le róla ezek után sem használj fojtólácot és azzal szoktasd a kutyát az őt körülvevő világhoz, minél hamarabb, mert egy kutya 1 éves koráig faragható igazán.
Mindemellett kutyasuli, pénzt és időt nem spórolva!!!
Szerezz vele minél több kutyabarátot a suliban, hagyd hogy szakemberek foglalkozzanak vele és ismerkedtessék össze más kutyákkal.
Hasonló cipőben járok én is, csak ez nem fiatal már, hanem van vagy 6 éves. Lehetetlen leszoktatni bármiről, iskolába kéne járatni, de mivel nem én vagyok a gazdája így erről sajnos nem én döntök, főleg hogy a gazda mindent megenged neki. Ez nem barátságosan megy oda nagyobb kutyákhoz is akár, hogy barátkozni szeretne, hanem kiskutya létére tömör agresszióból.
Addig neveld még nem viselkedik agresszívan más kutyákkal, mert roppant kellemetlen tud lenni, és alkalmanként kell egy séta (jól érted: minden egyes nap!) míg újra megtanulja, hogy mi az amit nem szabad (a fent leírt módszerrel) és a következőre elfelejti, mert korábban egyáltalán nem volt vele foglalkozva.
+ ajánlom Cesar Millan könyveit és sorozatát (The dog whisperer) amiben részletesen leírja a kutyák lélektanát, hogy megértsd a blökit
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!