Egy nagy kutya nagyobb felelősség?
Már közel fél éve nincs kutyám ami azért is furcsa mert gyerekkorom óta mindig volt a családban minimum kettő.Viszont mindig csak kistestű kutyáink voltak, amikor 5-6 éves voltam akkor volt egy husky kutyánk aki mindig megszökött pedig erődöt építettünk már a házból, de megtalálta a kiutat,ásott,mászott mindent csinált, a tüskén is átment újra és újra.
Igazából öreg koráig megvolt, és végül rákban halt meg, de iszonyat sok problémát és kellemetlenséget okozott a szökéseivel, hiába csak évente 4-5x ment ki az épp elég volt.
A szüleim pedig azt mondták, hogy soha többé nagytestű kutyát.
Ez valahogy belém rögzült, de nekem mindig is az volt a bajom a kiskutyákkal hogy én szeretek túrázni, ők meg nem bírták és mindig cipelni kellett őket. (nem hajszoltam egyiket sem csak én még mentem volna mikor már vissza kellett fordulni)
Nem szeretnék kölyökkutyát örökbe fogadni, sokkal inkább egy 2-3-4-5 éves felnőttet szeretnék, de valahogy azt érzem hogy az azért nagyobb felelősség mint egy kistestű.
Félek attól is, hogy megszökne, hogy csak a baj lenne vele, és én azért nem olyan ember vagyok aki "majd legfeljebb visszaviszem", szóval ha egy rossz természetű kutyát választok aki pl. mindig megszökik akkor évekre besz**atom magam.
(tudom, mindig a gazda a hibás, de én láttam hogy dupla meg tripla kerítés van a házunk körül, hogy tüske meg szögesdrót van körbe az amúgy hatalmas telken, hogy a kerítés betonalja köré is beton van rakva hogy ne ásson ki a kutya és ezen iszonyat összegek ellenére is mindig megtudott szökni az ivartalanított, rendszeresen sétáltatott állat akit sosem bántottunk - a mesében nincs ilyen és mégis megtörtént)
Szerintem nincs benne reláció.
Minden kutyához akkora felelősség jár, hogy az igényeit ki kell elégíteni.
Séta, pia, kaja, tanítás, foglalkozás.
A husky egy nehéz eset, makacs kutya, rengeteg energiával. Azért szökött, mert a génjeiben van a több 10 kilóméter naponta. Nyilván nem kell vele 50 km-t futni, testileg lehetetlen lefárasztani a kutyát, ezért kell elegendő mozgás mellett agyilag is dolgoztatni.
Ha kutya-gazda viszonylatban nézed, szerintem mérettől függően ugyanakkora felelősséggel tartozol a kutyádért. Ami viszont eltérő, hogy ha egy nagy kutya neveletlen, nincsenek kielégítve az igényei, az sokkal feltűnőbb és problémásabb lehet. Például ha egy pöttöm kutya acsarog, ugrál, el akar rántani, azt mindenki könnyebben veszi, mintha egy 40 kilós, 65 centis kutya után szántod az aszfaltot, mert éppen szeretne valakit puszta szeretetből feldönteni. Ha agresszív, akkor főleg. Erre nem tudom, hogy a felelősség a jó szó-e, mert ugyanúgy meg kell nevelni a kis kutyát is, csak könnyebb palástolni, erővel kompenzálni, ha neveletlen.
A husky szánhúzó kutya, nem tudom, hogy pár órás sima sétával ki lehet-e fárasztani. De vannak kevésbé aktív nagy testű kutyák, ahogy kis-közepes termetű kutyák közül is van, aki alkalmas túratársnak, akár puli, pumi, mudi vonalon is.
A felelősség nagy vonalakban ugyan az mint egy kis testűnél.Hely,táplálék igényük nagyobb a többi megegyezik bármelyik másik kutyáéval. (persze ez fajtánként változhat is.szőr ápolás igénye pl de ez sem méret hanem fajta függő).
Egyébként ha túrázni mész nem feltétlenül nagy kutyát kell venned.Így nem lehet ezt kategorizálni,hogy kistestű nem mehet túrázni de nagy igen.
Ez fajta függő dolog megint csak.Egy Yorkshire terriert pl hiába vinnél tényleg túrázni neked kéne vinni.
De egy tacskó,beagle,westie (...stb) is kis testű mégis mind vadász kutya és akár nagy távokat is képes mozogni veled..
Közepes ugyan ez.Hiába veszel mondjuk bulldogot az nem fog veled sokáig sétálni,de egy border egész nap tudna.
Elsősorban fajta igényeket érdemes mindig megnézni nem külső és méret alapján nézelődni.Illetve tenyésztőnek is vásárlás előtt mond,hogy mire kellene és akkor eleve úgy ajánl kölyköt neked alomból. :)
Olyan szempontból igaz, hogy a nagytestű kutya nagyobb kárt tud okozni, akár ölhet is, ha nagyon rosszul nevelik.
A huskytok nem azért szökött, mert nagytestű volt, hanem azért, mert úgy tűnik, sajnos megfelelő utánajárás alapján, csak a külső alapján választottatok fajtát. A husky kőkemény munkakutya, arra lett kitenyésztve, hogy napi 200 kilométert fusson a hóban. Átlagos kerti tartás mellett hülyére unja magát, nem kell csodálkozni, ha mindent megtesz, hogy új ingerek érjék.
Sok más temperamentumú nagytestű kutya létezik, a német dog például hatalmas termete ellenére végtelenül békés, és imádja a kényelmet.
A felelősség tehát nemcsak a nevelés, hanem a fajta és az egyed kiválasztása során is megjelenik, de azért azt hozzátenném, hogy ugyanez vonatkozik a kis kutyákra is, ők is sokszor beledöglenek az unalomba, az elhanyagoltságba, a napi 3x5 perc pisi-kakiba, csak őket könnyebb figyelmen kívül hagyni, mert kicsik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!