Kezdőoldal » Állatok » Kisemlősök » Hogyan csempésszem be a...

Hogyan csempésszem be a nyulat a szobámba?

Figyelt kérdés
Szeretnék élő nyulat tartani(januárba végén veszek), de nem tudom, anyám hogyan díjazná... Hova dugjam a szobámba, hogy fényt is kapjon, meg anyám se vegye túl hamar észre?

#nyúl #nyuszicska
2018. dec. 31. 19:26
1 2
 11/13 A kérdező kommentje:

már vettem nyulat, egy héttel ezelőtt. Ne essen félreértés--mint a fentebbi válaszoknál ezt tapasztalom--, mert évekig néztem utána a nyulazásnak, mert NEM 10 éves vagyok, emiatt tudom, hogy nagy a különbség egy plüss és egy élő nyúl között.


22 vagyok, nem egy felelőtlen, ostoba cicababa; aki egyedül kb. fngani se tud, vagy éppenséggel még magát se tudja ellátni stb.


Én okos vagyok, még középiskolás, de jó tanuló, olyan 4-es-5-ös átlaggal. Emellett szorgalmas, segítek a házimunkával, ezért megegyeztek a nyúltartásba a szülők velem. Emellett több nyár alkalmával voltam diákmunkán, ebből a fizetésből meg még megvolt akkor 800 ropi, mert fokozatosan gyűjtöttem a lóvét, és nem hagytam az összeset a Tescóba egyetlen nap alatt, mint az elmeroggyantabb réteg. Tehát az anyagiakkal nincs gond, röhögve kifutotta 800 ezer forintból.


A csempészést azért akartam, mert ezelőtt egy szép piros sziámi harcoshalat és egy szürke-fehér tarka leopárdgekkót csempésztem be a szobámba. A halat persze azonnal észrevette, mert a kabátomba volt rejtve és nagyon kidudorodott, és kissé furcsa, hogy háttal tolatok be az ajtón, hogy ne lássa meg. A gyíkocskát pedig s polcon vette észre, mikor a ruhásszekrényembe pakolt.

2019. febr. 23. 11:10
 12/13 A kérdező kommentje:
Ja és 2 db nyuszit kaptam(holland törpenyuszik, nőstények). van egy vörös és egy szürke. A vöröset Fifinek hívják, a szürkét pedig Szotyinak. Nagyonnnnnnnnnnnn imádommmmmmmmmmmmm őkettttttttttttttttttttt! Olyannnnnnnnnnnnnnnn Cukikkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkk
2019. febr. 23. 11:12
 13/13 anonim ***** válasza:
22 évesen még középsulis vagy... Mindjárt elhiszem ha azt írod okos vagy... Már a helyesírásodról ordít, hogy ostoba vagy.
2019. febr. 23. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!