Csincsilla vagy törpenyúl a jobb bővebben lent?
Lenne pár kérdésem velük kapcolatba..
Lehet e sétáltatni a csincsillát?
A nyuszi metámadhat/haraphat/karmolhat?
Volt már valakinek , mi a véleményük róluk?
Hány évig éltek?
Melyik nagyobb felelősség? (Igen minden állat felelősség, tudom azért is kérdem, mert semmi kedvem nem lenne kinyirni egy állatot.) Válaszokat előre köszönöm!
Nyuszihoz tudok hozzászólni, nekem az van.
Ajánlott párban tartani őket, természetesen ivartalanítás után. Tulajdonképpen el van egyedül is, de sokkal jobb neki, ha van társa.
Nagyon okos kis állat, ahhoz képest, hogy "csak egy nyúl". Persze, sokat is kell foglalkozni velük. Nyuszinak minimum fél nm. hely kell, de az lényegében csak alvásra való, mellette a nap nagy részét szabadon kell töltenie. Két nyuszinak nyilván jóval nagyobb hely kell.
Etetéssel, tartással kapcsolatban a törpenyúl.hu, nyuszinfó, facebookos nyulak kedvelői ide csoportot ajánlom tájékozódásra. Érdemes megfogadni, amiket ezeken az oldalakon olvasol.
A kérdésekre pedig:
Igen, lehet agresszív a nyuszi is, főleg ivaréréskor, szóval az ivartalanítás mindenképp ajánlott, nőstényeknél szinte kötelező, betegségek elkerülése miatt is. Plusz ugye ivarosan nem tarthatsz két állatot együtt.
Akár 10 évig is élhet egy nyúl, persze ez sok mindenen múlik.
Sétáltatni a nyulat sem sétáltatnám, nemhogy egy csincsillát. Zsákmányállat, megriad valamitől, ugrik egy nagyot és eltöri pl.a gerincét...
Ahogy írod is, minden állat felelősség:).
Ja, és az állatkereskedést lehetőleg kerüld el, jól tenyésztőtől vegyél, akármilyen állatról is van szó.
Ami még fontos lehet, van-e a közeledben egzotikus állatokhoz értő orvos? Egy sima állatdoki nem igen tud mit kezdeni egy nyúllal /csincsillával.
A nyulat jól leírta az első, tájékozódj a nyuszi infón, olvasgass utána, tudj meg mindent mielőtt döntenél.
A csincsilláknál is természetesen olvasgass utánuk.Nem fogja senki leírni most itt az összes dolgot. Dióhéjban annyi, hogy kb 20 évig élnek. Párban kell tartani.
A helyigényük elég nagy. A ketrecük inkább magas legyen, fontosabb, mint az alapterület.
Eléggé kényes állatok , sétáltatni életveszélyes lenne..De a miértekre választ kapsz,ha utánanézel jobban.
Simogatni is óvatosan szabad, ha hagyja.
A tartása nem mondanám,hogy olcsó és megfelelő állatorvos is fog kelleni.
Lépj be facebookos csoportokba, nézz körül ki hogy tartja őket, milyen minden napi gondjaik vannak.
Én minden állatom előtt hónapokat vagy éveket is tépelődök, nem szoktam impulzusként megvenni őket, hanem teljesen beleásom magam a témába.
Videókat is nézhetsz, főleg angolul vannak jó, a tartásukról és hogy pontosan lásd milyenek, mit lehet velük csinálni, mennyire fürgék stb.
Mindkettő nagy felelősség, de alapjában véve minden állat az. Felkészületnül tényleg ne vedd meg.
Másik tipp: rengeteg eladó, ingyen elvihető csincsilla van, akár felszereléssekkel együtt. Ha emellett döntesz, akkor akár ez is lehet opció, bőven találsz. Kereskedésnél jobb lehetőség.
Lehet e sétáltatni a csincsillát?
Szerintem nem
A nyuszi metámadhat/haraphat/karmolhat?
Okozott már maradandó sebhelyet az egyik nyulam. Ok nélkül nem fognak támadni, csak tarsd tiszteletben a magán szférájukat.
Volt már valakinek , mi a véleményük róluk?
Kedvenc állatom lett. Mindegyik önálló személyiség (nyúl)
Hány évig éltek?
8-10
Melyik nagyobb felelősség? (Igen minden állat felelősség, tudom azért is kérdem, mert semmi kedvem nem lenne kinyirni egy állatot.)
Nyulak nagyon érzékenyek. Könnyen megfáznak, megbetegszenek
Nos neked mindkettő van/volt és nem 1-2 évig, ez alapján a tapasztalataim:
1, A csincsillát soha a büdös életben nem fogod sétáltatni, az egy dolog, hogy nincs hám amit rá lehet tenni de ők futnak, ugrálnak összevissza, sosem fog jól nevelt kutya módjára melletted sétálni. A nyuszit viszont lehet, én sétáltattam az enyémet és imádta, sokkal nyugodtabban mozog, habár ha megmakacsolja magát fel lehet vele mosni de ha kiskorától szoktatod nem lesz gond.
2, Csak ha megijeszted vagy nincs szocializálva, az enyém sosem volt az a tipikus ölbenyúl de a körmét gond nélkül engedte levágni és nagyon szívesen elidőzött mellettem amíg simogattam. Felvenni és tutujgatni viszont sosem hagyta magát, akkor karmolt és kapálózott de harapni sosem harapott meg senkit. A csincsilla viszont igen, kiváltképp ha a ketrecen benyúltam akkor nagyon bedühödtek bár ez is jószágra válogatja mert volt kezesbárány csincsillám aki sosem bántott és igazi dögönyözhető vállon ücsörgő tünemény volt, nálam általában a fiúk voltak agresszívek.
Nekem volt mindkettő csincsilla összesen vagy 20 db. az elmúlt 10 évben, nyuszi pedig 3 az elmúlt 15 évben.
A nyuszik átlag 6 évig éltek nálam, a legidősebb csincsillám 10 évesen pusztult el de volt amelyik csak 5 évet élt, jelenleg is egy 9 évesem van.
A nyúl szerintem egyszerűbb, olcsóbb állat mivel:
egyedül is elvan míg a csincsilla társas lény, vagy párban kell tartani vagy pedig rengeteget de tényleg rengeteget kell vele foglalkozni mert konkrétan belehal a depresszióba ha magányos -> tehát sokszorozódik a felelősség.
A nyúlnak kisebb hely is elég: a csincsilla imád ugrálni emiatt magas, lépcsős jól berendezett ketrec kell neki ami nem olcsó mulatság átlag 50.000 Ft egy olcsóbb kategóriás.
A nyúl tápja olcsóbb, és sok konyhai maradékot is megeszik pl. répa, levelek, saláta stb. A csincsilla érzékenyebb ilyen téren, nem is lehet nekik mindent adni és amúgy is szörnyen finnyásak tehát szinte kizárólag csincsilla táp, aszalt gyümik, széna míg a nyúlnak a tápon kívül rengeteg mindennel lehet kísérletezni.
Ha van bármi egyéb kérdésed nyugodtan írj üzenetet, remélem tudtam segíteni és még nem késtem a válasszal. :)
"A nyúl szerintem egyszerűbb, olcsóbb állat mivel:
egyedül is elvan míg a csincsilla társas lény,"
A nyúl is társas lény, nem ajánlott egyedül tartani. -.-"
"A nyúlnak kisebb hely is elég: a csincsilla imád ugrálni emiatt magas, lépcsős jól berendezett ketrec kell neki ami nem olcsó mulatság átlag 50.000 Ft egy olcsóbb kategóriás. "
A nyúlnak is nagy hely kell, mert szeretnek futkározni. Nekem nagy ketrecem van, plusz egy kifutó
"A nyúl tápja olcsóbb, és sok konyhai maradékot is megeszik pl. répa, levelek, saláta stb."
Nem szabad tápot adni nekik, kérdezd meg bármeylik orvost. A "konyhai maradék"-hoz inkább nem fuzok hozzá semmit, csak azt, hogy az én állataim nem maradékot kapnak, hanem nekik veszünk
Ne beszélj már hülyeségeket -.-"
1) Nyulakat sok esetben nem lehet együtt tartani, mivel nem jönnek ki egymással csak ritka esetekben ha együtt nőnek fel.
https://www.gyakorikerdesek.hu/allatok__kisemlosok__4292923-..
2) Nem úgy értettem, hogy tartsuk a nyulat egy 50x100 cm-es ketrecben az (enyémnek is óriási ketrece volt és folyton kint volt ha otthon voltam) hanem, hogy a csincsillának alkalmas legalább 1m magas emeletes ketrec sokkal drágább mint egy nagyobb nyúlketrec.
3) Nem a rohadt zöldséget és moslékot adtam a nyúlnak, hanem rendes friss zöldséget, ami akár egy húsleves elkészítesekor marad pl. zellerzöld ilyesmit de mindig kapott friss répát, salátát stb. ami általában minden háztartásban van otthon. Ennyi erővel semmilyen állatnak ne adjunk tápot mert a vadonban sem azon élnek ill. azt sem mondtam, hogy kizárólag tápon "tengődött" egész életében...
Állítom, hogy nyulam jobban élt mint a tiéd de nagyon örülök, hogy ilyen okos vagy. Előbb inkább tanulj meg helyesen írni és szöveget értelmezni, utána releváns lesz a mondandód...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!