Mennyivel macerásabb fiú patkányt tartani mint lányt?
Minden állat más és más, a patkányok pedig egészen kiforrott személyiséggel rendelkeznek, másképpen viszonyulnak ugyanahoz a szituációhoz, személyhez, így nem lehet megjósolni csupán az ivar alapján, hogy milyen állatot viszünk haza.
Az ökölszabály alapján azonban a nőstények túlnyomórészt pattogósabbak, aktívabbak, hajlamosabbak a gyűjtögetésre, kíváncsibbak, a hímek pedig relaxáltabbak, bújósabbak és lássuk be, az esetek többségében nagyon-nagyon lusták. A hímek jobban igénylik a dögönyözést, a pulcsiban, ölben, nyakban, kanapén kiterülve alvást, míg a nőstények könnyebben kaphatóak interaktív játékokra, klikkerezésre, közös rohangálós játékra.
Mind a nőstény, mind a hím állatok esetében előfordulhat ivari alapú, hormonális megbetegedés, ezekkel az "Egészségügy" menüpont alatt foglalkozunk.
Amire feltétlenül ügyelnünk kell, az az, hogy ivaros állatok esetén kizárólag azonos neműeket tartsunk együtt, azaz ivaros hímeket ivaros nőstényekkel tilos együtt tartani-az ilyen felállásban tartott állatok rövid időn belül nyakló nélkül kezdenek szaporodni.
A nemek kapcsán szót kell ejtenünk az ideális csapatösszetételről.
Habár elméletben legegyszerűbb az egynemű csapatok összeállítása, a gyakorlat mást mutat. Az ivaros hímek, még abban az esetben is, ha testvérek ill. egészen kis koruk óta együtt nevelkednek, az ivarérettség után egészen komoly vitákba keveredhetnek egymással és menetrendszerűvé válhatnak a dominanciaharcok. Emiatt az állatok folyamatos stresszben élnek, ami a fizikai sérüléseken kívül negatívan hat az immunrendszerükre és mentális egészségükre is, kóros viselkedésformák (gubbasztás, körömrágás, barbering) és stresszindukált betegségek alakulhatnak ki. Az együtt tartott hímeket érdemes még fiatal korbanivartalanítani- ezt lehetőleg egzotikus állatokra, azon belül is rágcsálókra szakosodott állatorvos végezze el. Fontos megjegyeznünk, hogy ilyen esetben nem szabad csak az egyik hímet ivartalanítani, mert ez mégjobban elmérgesítheti a helyzetet- ehelyett mindkét hímet ivartalanítani kell.
A tapasztalat azt mutatja, hogy a legharmonikusabb, legbékésebb, legjobban működő csoportok 1 ivartalan hímből és 1-2-több nőstényből, vagy 1-2 ivartalan hímből és több nőstényből állnak.
Olvass tovább: [link]
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!