Tarthatom egy ólban a nemsokára ellő nyulamat és az egyik kisnyusziját? Nincs 2 hónapos a pici, nem valószínű h bántja őket, ugye?
1.: köszönöm a felvilágosítást :DD
2.: Eddig is együtt éltek, az ő picinye, de van olyan buta h rájuk ugrándozik?
Nem értem, ha a kicsinye még nincs 2 hónapos, hogy lehet már megint vemhes? Mármint persze lehetséges biológiailag, de egyáltalán nem tesz jót az anyának, legyengíti.
Ha elég nagy az ól, nem lesz baj, de ehhez legalább 4-5 négyzetméter kell. Kisebb helyen lehet gond, mert stresszeli az anyát, a piciket, nem lesz ez így jó. Viszont ha nincs 2 hónapos, még kell neki az anyatej. Legalább 8 hetes koráig. Utána meg szocializálódás miatt 12 hetes korig jó, ha mellette van, onnantól viszont el kell választani, mert ivarosodik. A te döntésed, melyik nyuszinak okozol rosszat - jól nem fogsz kijönni belőle.
Miért szaporítasz nyulakat?
Mert aranyosan :D de akkor szerintem kiszedem a 2 hónaposat amíg szül meg még pár napra. Az volt h megpárzott az egyik kisnyulával, amit rögtön elajándékoztam, és utána meg azt hittem nem lett terhes, de pedig igen és felnevelt 6 kicsit a kertben :DD (nappal játszhatott kint még télen), és csak úgy kb 5 hetes korukban vettük észre őket, amikor már futottak rendesen :D Én meg pár nappal előtte vettem egy fiúnyuszit és beraktam hozzá, és hát na...
gyerünk mond h felelőtlen állatkínzó vagyok
amúgy neked vannak nyulaid? :D
Ne szidj már. Egyrészt arra a kisnyúlra azt mondta ismerős hogy az lány lesz, hát tévedett...
A kisnyulakat nem vettem észre, mivel üreget ásott, és betemette mindig, ahogy kell. Hallottam az álterhességről, gondoltam az lehet, mert egy másik üreget otthagyott. És soha nem láttuk hogy kiássa a kis üregét és szoptatja a nyulait.. :D De amúgy tök boldog nyuszi mert kint futkározhatott csomót, legalább nincs becsukva. Szóval minta állattartó vagyok, amúgy ennyibe még nem fárad bele mert 5 hét volt az ellés meg a pároztatás közt. Mennyi nyuszid van? :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!