Mit adjak a nyuszimnak?
A lágybélsár normális, attól függetlenül, hogy mit adsz neki, míg egészséges, addig lesz ilyen fajta ürüléke. Meg is fogja enni, hiszen tele van vitaminnal, amikre a szervezetének szüksége van. Ha egy keveset otthagy, az nem probléma, csupán annyit jelent, hogy az étrendje így is sok vitamint tartalmaz, ezért ő úgy gondolja, nincs szüksége már többre. Ha viszont nagy mennyiségben otthagyja, az már bajt jelent: élősködőket, rendkívül helytelen étrendet, porckopást vagy más egyéb gondokat.
A nyúl fűevő, ezért a friss fűfélék legalább olyan fontosak, mint a széna. Lényegében ugyanaz, csak friss állapotban több tápanyagot tartalmaz. Szóval az elsődleges tápláléka széna és fű, gaz, gyógynövény meg mindenféle levél legyen. Olyasmik, amiket a vadonban is esznek, mert a szervezetük erre specializálódott. Ezeknek rengeteg jótékony hatása van, könnyen emészthetők, megakadályozzák a kórokozók elszaporodását, az emésztési zavarokat és nagyon jó fogkoptatók is.
Mellette kaphat zöldségeket, gyümölcsöket, de csak mint nassolnivaló, többek között, mert hizlalók, legfőképp a gyümölcsök azok, de a zöldségek is, főleg a gyökerek, mint például a répa. A zöldségzöldek viszont nyugodtan adhatók nagy mennyiségben is.
A magvak ideális esetben csak táplálékkiegészítőként szolgálnak, egyébként egyáltalán nincs szükségük rá a nyulaknak, legfeljebb télen jók a kinti nyusziknak. A magkeveréket érdemes olyan magvakból összeállítani, amiknek legalább hasznuk is van, sok fontos ásványi anyagot és savat tartalmaznak. Ilyen a zab, len, köles, napraforgómag. Ezeket se vidd túlzásba, mert nagyon magas az energiatartalmuk.
A bolti tápok baromi egészségtelenek, extra hizlalók, akár betegségekhez vezethetnek. Nincs rájuk szükség. Ennél már csak a boltban kapható nyuszinyalánkságok rosszabbak, amik még tízszer olyan hizlalók és sok, a nyuszi számára káros anyagot tartalmaznak.
Pont tegnap volt itt egy ilyen kérdés, hogy miért mondta azt az állatorvos, hogy a kérdező ne adjon a nyuszinak tápot. Itt pontosabban is leírtam, miért ne: http://www.gyakorikerdesek.hu/allatok__kisemlosok__7198172-m..
Egyébként még fontosak a faágak is, a leghatásosabb, legtermészetesebb, legegészségesebb, legízletesebb fogkoptatók a füvek mellett. Plusz a levelük is nagyon jó, mint táplálék.
Minden növény és magféle esetében figyelj arra, hogy a nyulak számára nem mérgező-e. Például a bodza teljes egészében, az ága, levele, bogyója, mindene mérgező a nyulaknak. Más növények vagy magvak pedig nagyobb mennyiségben lehetnek károsak, ilyen többek között a karalábé, burgonya, káposzta, brokkoli, kukorica.
Megjegyzem még, hogyha este mész vásárolni, a boltokból ingyen elhozhatod az ottmaradt zöldeket: sárga- és fehérrépa zöldje, zellerzöld, reteklevelek, minden, amit otthagytak, letépkedtek, mert nem kellett. Én pont tegnap hoztam el egy nagy zsák répa- és retekzöldet plusz két láda karalábé és karfiollevelet. Annyi, hogy a pénztárnál elmondod, minek kell, megmutatod, hogy tényleg csak maradék levél, és viheted. Így lényegében a nyuszi etetése ingyen van. A fűféléket, ágakat is könnyen beszerzed egy mezőről vagy bárhonnan, csak törekedj arra, hogy ne legyen túl szennyezett, tehát mondjuk ne a főút mellől szedd.
A nyalogatás azért van, mert a nyulak szociális viselkedéséhez hozzátartozik a társuk mindennapos ápolása. Most nincs fajtársa, de ez az ösztönszerű viselkedés még él benne, ezért "kénytelen" téged nyalogatni. Mivel nem kap viszonzást, talán egy idő után feladja és abba fogja hagyni, de sok magányos nyúl élete végéig kitartóan tisztogatja a gazdáját. Ritka, de előfordul az is, hogy a párban vagy csoportban tartott nyuszikkal a gazdi annyira szoros kapcsolatot alakított ki, hogy a nyulak fajtársaik mellett szeretetből őt is nyalogatni kezdik.
A nyulak több okból is kaparnak. Az egyik az, hogy üregi nyulak, tehát ösztönösen ásnának, ha lenne mit. Szükségük is van rá, hogy a körmeik ne nőjenek túl. Mivel gondolom a lakásban tartod és nem tud ásni, nem tudja a körmeit koptatni, időnként vizsgáld meg, s ha túl hosszú, óvatosan vágd le neki. Egyébként csinálhatsz neki homokozóládát, amiben kedvére áshat. Jó elfoglaltság és jól is érzi magát, számukra ez megnyugtató cselekvés. Plusz általában imádnak a hűvös homokban fetrengeni. Néhány ötlet:
- [link]
- [link]
- [link]
- [link]
- [link]
Ha csinálsz nekik ilyen kis ásóládát, akkor figyelj rá, hogy elég magas legyen vagy csak egy kisebb lukon tudjon bemenni, mert különben az egész ház tele lesz homokkal.
Amiért még kaparhat, az a stressz. Nem rég érkezett, minden új neki, sok változás érte.
Ha a későbbiekben leszokik a kaparásról, aztán egyszer valamikor egyik napról a másikra hirtelen elkezd ismét kaparni, akkor feltételezhető, hogy valami baja van, stresszel, fél, szorong, ilyesmi vagy pedig túl hosszúak a körmei és koptatni szeretné. A köröm egyébként akkor számít túl hosszúnak, ha kilóg a szőr alól, ill. ha kopog a parkettán, csempén, mikor ugrál.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!