Hogyan adjam be a gyógyszert a nyulamnak?
Vízben feloldott gyógyszerről van szó. Sajnos utálja, így hiába kevertem bele a vizébe, nem itta meg,(répára cseppentve sem működött) szóval a gyógyszerhez mellékelt fecskendővel kell beadnom neki. Az állatorvos azt tanácsolta, hogy "csavarjam" a nyulat törülközőbe, tegyem le, és vegyem a két térdem közé, mintha...ráülnék. De a nyulam teljesen bepánikol, hátra vagy előre rángatja magát, és még térden is harapott (nem ültem rá, vagy nem okoztam neki fájdalmat, csak menekülni akart!)
Néztem videókat, de ott minden nyúl úgy üldögélt, mintha be lett volna nyugtatózva. Van ötletetek, hogy hogyan adjam be neki a gyógyszert? (óriásnyúlról van szó)
próbáld meg hanyattfekve az öledbe tenni, és úgy fecskendővel a szájába nyomni, amit kénytelen lesz lenyelni!
vagy a másik ötletem, vágj neki egy PICI répát, aminek nagyon vékonyan szedd ki a belsejét, vagyis pont annyit, hogy a gyógyszert bele tudd nyomni, és mire észbe kap azt a nagyon pici répát meg is ette, és a gyógyszer is lement.
remélem valamelyik sikerül :)
Szia!
A nyuszinkkal is sokáig ez volt a gond, elsősorban azért is, mert egy kicsit idegbajos volt, így nehéz volt beadni. De rájöttünk, hogy mi a módszer. Fecskendőre nincsen szükséged.
Nos, felvágsz 3-4 répát, majd ha van turmixgéped, szépen összeturmixolod a répát (ha nincs turmixgéped, semmi gond nincsen, villával szépen összenyomogatod). Ha kész, vedd ki ezt a finom, sűrű, pépes állagot. Valószínűleg a répa elnyomja a gyógyszer ízét, szagát. Tedd bele a vízben feloldott gyógyszert, majd újra keverd el a répapépet. Ha megette, már készen is vagy! :)
Már leírták a két módszert, amit én is javasolni akartam.
Az egyik a turmixos verzió, bár nálam répával nem, csak almával volt hajlandó megenni, az a kedvence.
A másik a hátára fektetős módszer. Tedd hanyatt fektetve a combodra, ez amolyan kényszermegoldás rendkívül nyugtalan nyuszik esetén. Ilyenkor sokkos állapotba kerül, lemerevedik, nem mozog. Sajnos nem tesz neki túl jót, de néha nincs más megoldás.
Ha jól fekteted a hátára, akkor még a legizgágább nyúl is lemerevedik. Valahogy így:
No de a lényeg, hogy már megoldottátok:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!