Állatkereskedésbol hörcsögöt venni?
Tényleg nem jó. Én tenyésztőtől vettem, de az ismeretségi körömben megesett, hogy két lányt akartak hozni (mondjuk ők sem tudták, mit csinálnak, mert ugye nem is lett volna szabad kettőt elhozni egy helyre), kiderült, hogy az egyik fiú, és lett egy almuk is az első hónapban:( - legalább azóta külön tartják őket. Szóval a kereskedésben még arra sem voltak képesek, hogy a nemüket megállapítsák, ami egy hörcsögnél azért elég egyszerű, azt hiszem, ez mindent elmond:(
Egyszer meg azt hallottam, hogy egy állatkereskedésből hozott hörcsögről kiderült, hogy vemhes, és az alomból csak 1 utód maradt meg, vagy már eleve halva született vagy az első pár napban elpusztult - na, gondolhatod, ott is valami nagy gáz lehetett a genetikával:(
Aztán meg nem tudhatod, milyen a hörcsögöd vérvonala. Pl. ha dzsungit nem tenyésztőtől veszel, nagy az esélyed, hogy Campbell-hibridet kapsz, és akkor előfordulhat, hogy a hörid jobban őrzi a területét (mint a Campbellek), így rossz néven veszi, ha benyúlsz a ketrecébe, és nagyobb eséllyel harap meg:(
"nem hinnem hogy tenyleg olyat adnanak ki a kezukbol ami kesobb pl daganatos lesz vagy egyeb betegsegek vagy de??" - vagy de! (Nagyon naiv vagy:) Legalábbis a kockázat megvan, vannak rendes kereskedők is, csak sajnos csak utólag tudod meg, te olyat fogtál-e ki.
De nem csak a kisemlősökkel kapcsolatban van ez a probléma. Állatkereskedésben, ha annak ellenére, hogy felkészülten megyek, mégis kérdezni akarok valamit az eladótól, felszoktam tenni előtte pár kamu-kérdést, hogy lássam, mennyire van képben. Ne tudd meg, milyen "eredmények" jönnek ki:S - A kedvencem az volt, amikor egy eladó tőlem kérdezte meg, hogy tényleg rossz-e a halaknak, ha gömbakváriumban vannak, és tőlem tudta meg, hogy már 3 éve nem lehet bennük (és 30 liternél kisebb akváriumban) kifejlett halat tartani:(( Még örült is az infónak, mondta, még egy érv eladáskor a nagyobb akváriumok mellett:S És azt mondta, az előző héten volt továbbképzésen:(
Arról nem is szólva, hányszor látok haltetemet az akváriumokban és legtöbbször a hörcsögöket sem egyesével tartják (bár egy-egy ilyen hely is akad).
Szóval állatkereskedésben legjobb, ha csak felszerelést veszel, jobban jársz, állatot meg szerezz tenyésztőtől (még olcsóbb is).
Tapasztalatlanok az eladók az állatkereskedésben. Én mindig állatkereskedésben veszek hörit, de azért mert én meg értek hozzájuk, most is én mondtam meg ránézésre a korát és a nemét a hörinek, az eladó nem tudta.
Kockázat annyi van, hogy vemhes lehet a höri.
Én azért veszek állatkereskedésből mert ott rosszul tartják őket és úgymond én szeretem megmenteni őket, mert tudom hogy nálam jó kezekben lesznek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!