Miért tekintik sokan (tapasztalat szerint az öregek) az állatokat egy használati tárgynak, aki ha beteg lesz, akkor dögöljön meg, nem kell állatorvos, mert az csak pénzkidobás?

Dzsungáriai törpehörcsögöm van, és daganatos. Kezdettől fogva látta orvos, de most műteni kell, mert hirtelen megnőtt neki. Tegnap verseny futottam az idővel, mert megcsikarta a daganatot, és ömlött belőle a vér. Busszal bementem az állatorvoshoz a szomszéd városba. Anyum hülye fejjel elmondta mamámnak, hogy rohantam az állatorvoshoz a hörcsöggel, mamám meg mondta neki, hogy hülye vagyok, hogy kidobálom a pénzt, inkább hagynám megdögleni.

Szerdán voltunk dokinál, akkor írta ki a műtétet, hogy ma menjünk, és ott is egy öreg nő mindenkivel beszélgetett, kutyásokkal, macskásokkal, de amikor tőlem megkérdezte egy középkorú hölgy, hogy ki van velem, és mondtam, hogy törpehörcsög, az öreg nő azt mondta, hogy azt a kígyóknak szokták ebédre adni, és dögölj meg pillantással nézett.

Én komolyan nem értem, miért én vagyok a rossz, hogy küzdök az állatom életéért. Szenvedni sem hagyom, hisz azért megyünk nemsokára műtétre, hogy újra teljes életet éljen, mert a daganat nem rosszindulatú, csak hatalmas.

Miért undorodnak ennyire a rágcsálóktól az öregek?