Volt úgy hogy meguntál egy kisállatot és elajándékoztad? Nézted hova kerül?
Nem, de gyerekkoromban egyik nagybátyám jó ötletnek tartotta, hogy ajándékozott nekünk egy kisebb (kezdő) szögletes üveg akváriumot komplett felszereléssel (ami persze halak tartására nem volt ideális, de akkoriban ezekről még sok téves információ volt, és nem volt internet, ahol lehetett volna tájékozódni). Mi tesómmal, kicsik voltunk, hogy gondozzuk, játszani nem lehetett a halakkal, nem volt érdekes egy idő után csak nézni, mint a tévét. A szüleinknek nem volt tapasztalatuk, hogyan kellene helyesen gondozni, takarítani, így megtörtént, hogy a halakat véletlenül leúsztatták a lefolyón. Aztán úgy lett vége a sztorinak, hogy volt pár üveggömb díszünk, és szomszéd gyerekek átjöttek játszani, szülőkkel, addig a felnőttek beszélgettek, és valamelyik gyerek az egyik üveggömböt nekigurította az akváriumnak, az meg megrepedt, és elkezdett ereszteni.
Egyszer volt egy törpenyulam, akit elajándékoztam, de nem azért, mert meguntam, hanem a családból valakinek allergiás reakciói lettek, nem maradhatott. Olyanhoz került, akinek már volt tapasztalata törpenyuszikkal, de utána nem tartottuk a kapcsolatot.
Csak utcáról összeszedett, kóbor állatot, csak olyan embernek, akiről tudom, hogy normális.
Volt egy kuka mellől összeszedett aranyhörcsög, akit nem bírtam megtartani, nem volt aranyhörcsögnek való felszerelésem, csak törpének, az meg nem fért bele akkor, hogy mindenből vegyek nagyobbat, így odaadtam egy barátnőmnek, akinek volt korábban aranyhörcsöge, az előző pár héttel korábban halt meg, ilyen három és fél évesen, normális körülmények közt tartotta, meg tudtam is, hogy akart még hörit, mert említette, hogy örökbefogadna a mentéstől megint
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!