Penészes kenyér adható disznónak vagy dobjam ki inkább?
Ki kell dobni. A penészgombák komoly mérgeket, ún. mikotoxinokat termelnek, amik a gazdasági állatokra is komoly hatással vannak.
Szia!
A most érvényben lévő elvek és rendeletek alapján nem adható romlott, vagy penészes étel egyetlen haszonállatnak sem takarmány, vagy eledel/etetés céljából.
A jelenleg a disznó tudta szerint meg gyakorlatilag minden adható neki, amit meg tud enni, még olyan dolgokat is szívesen megeszik, ami nem tud megemészteni.
A klasszikus sertés sértés nélküli tartása érdekében anno kitaláltak egy nagyon jó dolgot, amit moslék néven "reklámoztak". Ez az ember által el nem fogyasztott maradék ételek, illetve bő folyadék (víz) keveréke, amit általában enyhén felmelegítettek (gyakorlatilag kicsit megfőzték, hogy összeérjenek az ízek :D ), de a pimasz disznaja sokszor nem várta meg ezt sem. Ezt a moslékot adták a disznónak, mint eledelt, persze olykor vagy mellé, vagy hozzá kevertek állati takarmányokat is.
Szőllősi Laci bácsi, Isten nyugasztalja, erre "aztat mondá vala": Hát a disznaja az megöszik mindent, ha köll, ha nem. Ha aza disznó azt öszi, amit én öszök és én így á szeretem a disznaját, akkor tudom, hogy ízes, amikor megevett mindig mindönt."
Szóval elméletben nem jó táplálék neki, hiába van magas tápértéke, gyakorlatban viszont adható neki, csak a sok folyadékra kell odafigyelni.
De, ha nem enné a kenyeret, akkor se dobd ki szegény malacot, inkább küld el hozzám ;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!