Nagyim egyik kecskéje meghalt, azt mondta, hogy szomorú volt ( a kecske ). Mi lehetett a baja?
Három kecskéje volt a nagyimnak, egy fekete-fehér túl sokat szenvedett, ezért le kellett lőni, majd rá néhány hónapra a másik kecske is meghalt. Nagyiméknál megint három kecske van, egy "anya" és a két "fia". Ezek a kecskék (A kettő "fiú" attól lett, akiről a kérdésem szól.)
Nagyim azt mondta, hogy a kecske úgy nézett ki, mintha szomorú lenne. Lehetséges, hogy ebbe halt bele, vagy esetleg valami másba?
A kecskek nem abba halnak bele, hogy szomoruak, hanem valami betegseguk volt es emiatt bagyadtak, levertek. Amugy meg, lehetett volna allatorvost hivni hozzajuk, es kideriteni, mi bajuk van, mert ugy tunik, fertozik egymast, ha egymasutan hullanak el.
Amugy tenyleg, aki sokat szenved, az mitol szenved, es miert nem lathatja allatorvos, hogy mi baja van?
Hol eltek, hogy "le kellett loni"?
Nem, nem lövünk le mindenkit, különben is, valami vadász tette! :D
Nem hiszem, hogy nagyim litván származású lenne, esetleg apai ágról lehetnek német rokonai (lásd: vezetéknév [Wégner]). A kecskét pedig Samunak hívták.
Nem tudom, hogy honnan jöhettek, majd megkérdezem vmelyik rokonomat, hátha tud valamit.
Állatorvost meg nem tudom, hogy hívtak-e. Mert kutyához biztosan hívtak, de azt is ritkán (legalábbis tudtommal), mivel nem hiszem, hogy lenne a közelben állatorvos (nagyim Farmoson lakik).
A többi kecske tudtommal jól van, de az egyikkel eléggé köcsögök a "rokonai" (az anyja meg a testvére). Nem nagyon hagyják, hogy egyen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!