Kezdőoldal » Állatok » Halak, akvarisztika » Mit tehetnék a kishalakkal?

Mit tehetnék a kishalakkal?

Figyelt kérdés

Tehát dióhéjban annyi, hogy ezer éve megvan maga az akvárium, még amikor internet sem volt, akkor kerülhetett az első generáció hozzánk, amikor 5 éves voltam kb. Szülők lerendezték akkor azzal, hogy ezek halak, kell nekik víz, eledel, meg néha menjen a szűrő oszt' jónapot. Guppikról van szó, mindig voltak kishalak, amiket akkor befőttesbe szedtünk ki, majd pár hét után be az akváriumba, mondanom sem kell, káosz volt a tetőfokon, 20 literes alap dologban volt 20 guppi. Két éve szereztem be egy ötven litereset, a kicsi 20 literesben voltak a kicsik, az ötvenesben max 15 nagy, a helyzet az, hogy régen megették a kicsiket a nagyok, azért is halásztuk mindig ki, viszont az idők során lettek véve ilyen-olyan szerzetek, én sem tudom, hogy mi a jó életért, lett pár fekete véve, azóta a 90%-uk fekete, és valószínűleg lett bele véve törpe is, mert valahogy az utóbbi időben összementek. A rossz tartási körülményre nem fognám, mert a régi még low-technek sem mondható akváriumban sokkal nagyobbak voltak.


Tehát a probléma a következő, szaporodnak, de mivel a guppik is kicsik, így nem nagyon fogyasztják el az újszülötteket, kivenni nem akarom, mert már túl sok, wc-n lehúzni nem akarom, állatkereskedést nem kérdeztem ugyan, de erősen kétlem, hogy valami jött-menttől csakúgy átvennének kishalakat.

A szidalmazó kommenteket most hanyagoljuk ha lehet, erősen próbálkozom rendbe hozni azt, ami 20 éve el lett cseszve, szülőket sem kéretik szidni, mert lássuk be, '98 környékén nyilván volt akvarisztika, de emlékszem, vödörben lettek ezek is hozva, utánanézni neten nem tudtak, könyv nem volt itthon, konkrétan havonta "indítottuk újra" az akváriumot teljes vízcserével, satöbbivel, mert azt hittük, úgy kell.


Arra gondoltam, hogy beszerzek egy halat, ami nem bántaná a guppikat, de az újszülötteket elfogyasztja, és lehetőleg nem guppit, nehogy megint szaporodjanak itt nekem, mert a hajam kitépem. Maximum párat átraknék a kicsibe addig, hogy ne legyen túltengés. Milyen hal lenne, ami akár egyedül is elvan egy 50 literes akváriumban, nem agresszív a többi naggyal szemben, és elfogyasztaná a még aprókat?


2019. ápr. 8. 11:55
 1/3 A kérdező kommentje:
(És igen, már igyekszem normálisan művelni, heti 20%-os vízcsere, szűrő állandóan megy, növény is van, levegőztető is van, a minőség viszont kezd romlani köszönhetően a szaporulatnak, easy carboval muszáj vagyok naponta kezelni a megjelenő algák miatt, ami használni használ, de minimálisan így is látni)
2019. ápr. 8. 11:57
 2/3 anonim ***** válasza:
0%
Aranyhal a párom apjánál megette azokat amik befértek a szájába.
2019. ápr. 8. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
60%
Ha meghirdeted ingyen vagy képletes áron a jofogas, Vatera, teszvesz stb. oldalakon, akkor ha nagyobb településen élsz, biztosan lenne rá kereslet. Meggazdagodni nem fogsz belőle, de nyilván sokan elvinnék kerti tóba is (most, hogy jön a melegebb idő, ott is ellennének) és legalább jó érzésed lehetne.
2019. ápr. 8. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!