Mitől pusztult el a halam?
Figyelt kérdés
54 literes az akváriumom, van benne növény és szűrő is, és napi 8 órát világítok nekik, amennyire tudom, ugyanabban az időben. Kb. 2 hónapja kezdtem el halakkal foglalkozni, és először minden jól ment. Kezdésként volt benne 5 platti és 2 kicsi alganyaló. Aktívak voltak, és szerintem egészségesek is. (lemezes tápot és tablettát kaptak, heti 1 nap szünettel) Egy hete vettem még hozzájuk 5 guppit, 1 lányt és 4 fiút. Azóta kapnak még fagyasztott tápot is (szúnyoglárva) Eleinte még így is rendben volt, de 5 nap múlva észrevettem, hogy az egyik plattimnak jóval nagyobb a hasa, mint a többinek. Azt hittem, hogy hasas, bár gyanús volt, hogy szinte egyik napról a másikra történt. Az elején még felúszott és csipegetett kaját, aztán az aljzatnál maradt, mint akit lehúz a súlya, néha arrébb úszott, de többnyire egy helyen volt. Aztán már fel sem jött enni. Másnap reggel meg azt vettem észre, hogy oldalra van fordulva, és fekszik az aljzaton döglötten. Amíg élt, a színe teljesen ugyanolyan volt, mint vásárláskor, csak reggelre, mikor észrevettem, hogy megdöglött, addigra lett egy kicsit foltos. Ez a folyamat, kb. 2 nap alatt ment végbe. Mitől lehetett? A vizet cseréltem és figyeltem a kajamennyiségre is. Majdnem 2 hónapig semmi baja nem volt. Mivel előzhetem meg a többiek pusztulását?2016. márc. 6. 12:14
1/1 anonim válasza:
Szia! Nekem évekkel ezelőtt volt akváriumom és nekem is volt ilyen. A kisállat kereskedésben azt mondták,hogy lehet,hogy genetikai betegsége volt, vagy környezet változás, de amúgy senki nem tudott konkrét választ adni. Nekem volt,hogy a nagyobb halak kezdték el csipkedni a kisebbeket így emiatt is halt meg halam. 21/N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!