Van egy 160 lityis akvám amiben van egy pár élő növény. (Az összes élő növény). De az összes növény elbarnul és nyekk. Ez miért van?
Általában a levegőztetőnek van ehhez a legkevesebb köze.
Ez inkább tápanyag hiány, (amit a levegőztető értelem szerűen nem tud kihajtani)
Na most tápanyaghiány viszont ezer dologtól lehet.
Lehet, hogy maga a táp kevés.
Lehet, hogy a fény kevés, nem tudnak eleget fotoszintetizálni, és ezért hiába van táp, nem tudják azt felvenni.
Illetve lehet, hogy csak 1-2 önmagában nem túl jelentős tápanyag hiányzik, viszont ezek a tápok kapcsolatban állnak egymással, így a fontosabb elemeket se tudja felvenni a növény.
A fényerőről, (hány watt, milyen fénycső) meg a tápozásról (milyen, mennyi táp, tartalmaz e mikro-makro elemeket) írjál bővebben, úgy jobban ki lehet találni mi lehet a hiba.
Egyébként vas, nitrogén és foszfor hiánytünetei leginkább ezek a sárgás barnás elváltozások.
Nitrogén hiány nem igazán szokott lenni, a vas hiány jóval gyakoribb, de az inkább besárgulást okoz.
Foszforhiány is gyakori, mert a növénytápokból előszeretettel kihagyják, (mert könnyen algásodást okoz) és az barnulást okoz.
Ráadásul makro elem, így elég sok kéne belőle, szóval egy gyorsan növő növénnyel elég gyorsan végez.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!