Teljes átalakítás?
Ki szeretnék venni mindent, áttakarítani mindenhol, új dolgokat rakni bele.
Mivel mossam ki az akváriumot? Olyan dologgal, ami nem hozza vissza az algákat, mert mostanában "előjöttek", de eddig nem volt. Letakarítottam, és visszajön mindig. Valamint az egyik bújkálón elkezdett valami fekete izé képződni. Körmömmel is alig tudom leszedni. Valamint új szűrőt szeretnék. Vegyek egy kis akváriumot, amiben amíg takarítok, benne lesznek a halak? Mert múltkor csináltam egy takarítást, és egy vödörben voltak, alig tudtam megtalálni őket, mert a vödör fekete, és nehezebb volt őket elkapni is. Addig benne lennének a hal, a régi szűrő, meg fűtő. Talajból mit ajánlotok? Most bazalt van, de lehet hogy homokot szeretnék. Vagy az nem jó, meert könnyen felkavarodik, meg beszorul valami anyag közé, és nem tud kijönni? Mert valami ilyet hallottam. Bár az egyik barátnőmnek homok van, neki is január óta vannak meg a halak, még egy sem halt meg. Ja és igen. Pont ezért szeretném átalakítani. A halak mindig pusztulnak benne. Mostanában nem is veszek halakat. "Haltörténelmem": vettünk 5 páncélos harcsát, 2 xifót, 1 bettát. A harcsák lassan halni kezdtek. Később vettem 8 neont. 3 nemsokára meghalt, a többit eladtam a hely miatt. Közben az egyik xifo is meghalt. Vettünk 5 guppit, mind kihalt. Csak az okot nem tudom. Vagy betegek már az üzletben? Mert ha itt betegednének, a többi is meghalna. Mostani halaim: 1 betta(hím, nem bánt senkit, elég félős is.) 1 xifó, és az az egy szerencsétlen harcsa. Adatok: 54 liter, resun p-400l (a szűrőt a minőség miatt akarom cserélni, többen mondták hogy rossz. ), 50w fűtő.
Ja és "Teljes átalakítás?" felesleges előbb az okot kell megkeresni.
Erre: "Mikor lett beüzemelve az aksi, mikor kerültek bele a halak, menyi ideig éltek benne? " a 30-nap bejáratás megvolt? utána halak, egyáltalán menyi idős az akvárium?
Most az évek alatt tapasztalt problémák úgy menet közben ugranak be, sok kimaradt, de egy főleg fontos.
Húzd már végig az ujjad a fénycsövön, nem marad fehéres lerakódás az ujjadon?
Szia!
Szerintem ott van a kutya elásva, hogy hirtelen túl sok halat telepítettél és nem ebbe az akváriumba valókat. Ráadásul a szűrésed is vacak.
Na megpróbálok értelmesen elmagyarázni.
1. A szűrőben laknak azok a bacik, amelyek a halak ürülékéből származó nagyon mérgező ammóniát, szintén nagyon mérgező nitritté majd kevésbé mérgező nitráttá alakítják (ezt tartod kordában heti részleges vízcserékkel).
2. Ha nem szórakoztál azzal, hogy halkaját szórsz az akváriumodba 4-5 hétig mielőtt belerakod a halakat, egyáltalán nincs ilyen bacid és a halaidat mérgezés miatt elhullanak.
3. Ha van bacid, mindig csak annyi van, amennyi az adott mennyiségű hal (vagy halkajaÖ által termelt ammóniát lebontja. Amikor új halat raksz az akváriumba, megnő az ammóniatermelés, a baciknak meg időbe kerül hozzájuk igazodni számban. Szóval ha kis akváriumba egyszerre túl sok halat raksz (pl. 5 harcsát, 2 xifót, 1 bettát vagy 8 neont), az megdobja annyira az ammóniatermelést, hogy veszélyes legyen a halakra nézve.
4. Gyenge szűréssel kevesebb halat bír el az akvárium.
--> Az a 3, ami most van, azért van még életben, mert beállt az akváriumod biológiai egyensúlya. Vannak erősebb és gyengébb immunrendszerű halak, aki most van az akváriumodban, az a legerősebb láncszem. A betták tipikusan a nehezen kiölhető kategória, biztos hallottál már te is olyan sztorikat, hogy "dehát az én bettám egy évig élt egy 2 literes befőttes üvegben!"
Az más kérdés, hogy rosszul válogatod a halakat az akváriumba. Betta-guppi kombináció nem egy életbiztosítás, a xifók nagy benga halak lesznek 100 literes akva kéne nekik és túl sok olyan harca fajt sem tudok, ami elvan 54 literben.
Csak meglesz az összes lehetséges ok.
Az ajzat ha nagyon darabos, átjárhat közötte a víz, akkor az is lehet problémás mivel "Neurin" szabadulhat fel amihez képest az ammónia, és a nitrit kispályás, tehát az akkor jó ha ki van töltve apróbb szemcsékkel.
Nem megyek most bele a részletekbe, de példa a festett ajzat ezért lehet halálos ellenség mivel az hermetikusan lezárt műanyag bevonatú kő, tehát nem olyan ami valamilyen szinten átázik! Így sem az anaerob folyamatoknak,(denitrifikációnak) sem a rothadásnak ami neurint termel nem nyújt megfelelő közeget, valamint a nagy szemcsés ajzat nem nyújt megfelelő átázási lehetőséget, és a veszélyes rothadástól megfelelő szigetelést.
És az tudatosuljon hogy az akvárium biológiájának, flórájának szerves része a talaj, sőt esetleges agyag vagy könnyebb porózus anyagok elősegítik a szűrő munkáját,(egyes oxigénhiányos folyamatok, aerob, szivacs szűrő esetében csak ott mehetnek végbe) így a talaj csere az egy biológiai részleges restart is egyben, ezért célszerű baktérium kultúrát igénybe venni ha cserére kerül a sor.
Válaszolok kindenre :D
Nem dohányzom.
Nincs a közelében semmi sem.
Hát.. víz ízű :D nem klóros, mivel nekünk kútból jön.
A bújkálót halas boltból vettem, gondolom valami kerámia szerű anyag. A "dísz" kövek pedig bazaltból vannak.
Nincs klíma.
December végén, pontosan nem tudom. Január vége felé. Elsőre csak a bettát vettem. 2 hét múlva a 2 xifó, majd fél hét múlva az 5 harcsa. A betta még mindig él, egyik xifóm 1,5 hete halt meg, a másik él, a harcsák megvétel után kb. 2-3 héttel, 1 maradt. (Ezeket vettem elsőre, a többit nem sorolom, csak ha kell)
A bazalt a halas boltból van, átmostam többször is forró vízzel.
Nincs rajta.
Nem villant sehol sem.
Volt hőmérőm, de valótlan értéket mutatott. (30 fokot, amikor egy kicsit hideg is volt a víz. )
Igen, abban.
Takarítás előtt kb. 2,5 óra, hogy ne legyen annyira hideg.
Amikor takarítom, egy szivaccsal körbe vizezem és letörlöm egy rongyal, utána törlőpapírral.
Semmi sem maradt az újjamon.
Tudom, hogy rossz, ezért akarok újjat. Szórakoztam a halkajával. :D nem egyszerre raktam, fent leírtam őket.
Régen volt szinezett kövem, de csak február közepéig, mert nem tetszett, és olvastam róla, hogy nem jó. Nagyon kis mennyiségben volt, kb egy maréknyi.
Két dolog közül valamelyik:
"Hát.. víz ízű :D nem klóros, mivel nekünk kútból jön."
Erre mondanák 90%, az emberi szervezet tud alkalmazkodni, most városban élek, de falun nőttem fel, ha halak szervezete viszont ritkán.
Nagyon kemény az a víz nekik, és átlag magas a vas tartalma is. És két egyforma kút minőség nincsen.
Hőmérő az pedig kötelező, a termosztátos fűtők 90%-ban pontatlanok nekem példa az egyik 23c.fokon a másik 22 c.fokon tartja a 25 c.fokot az akváriumban.
Az én tudásom eddig szól a válaszaid alapján, más tippem nincs.
Ha veszel vízmintát azt vizsgáltasd be a ÁNTSZ nél, a kapott értékeket fotózd le vagy szkenneld be, tedd fel kérdésbe képpel, segítünk kinyomozni, de egy keménység illetve ph érték tesztel te is tudsz mérni, de a pontos ásványi anyag összetétel csak ÁNTSZ
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!