Red Cherryk furcsa viselkedéséről kérdés?
3 napja érkezett 10db RC az akváriumomba. Egy 30l-es, csak nekik készült akváriumban vannak. Beszoktatás, majd betelepítés után egyből bőszen nekiálltak legelni, 2 vasfámat is sec-pec alatt megszabadították az algától, majd a növényeim leveleit is szépen letisztogatták. Szépen ki is pirosodtak, felépülve a szállítás okozta sokkból. (alig volt színük, amikor hazaértem velük) Eddig még kaját se kaptak pluszban, mert annyi volt az alga az akváriumban.
Ma láttam már két levedlett páncélt is, szóval talán ezzel se lesz gondjuk.
De van egy két furcsaság, amit lehet, hogy csak én képzelek annak:
1. a jávai és gömbmohámra rá se szagolnak. Én úgy tudtam, imádják a mohákat, erre főleg a vasfákon korzóznak. Persze nekem nem baj, ha nekik így jó.
2. Több nősténynél is megjelent egy sárga nyereg. Ha jól tudom, ez arra utal, hogy készek a szaporodásra (vagy már meg is történt a dolog? :). De ez nem vedlés után jön elő? Mert még csak 2 páncélt láttam eddig.
3., és talán legfontosabb kérdésem: Ma, amikor hazaértem, egy különös dologra lettem figyelmes. Az első két napon ilyet nem csináltak. Eddig szépen nyugisan legelésztek, most meg fel-alá úszkálnak az akváriumban, főleg a nőstények. Az üveg mentén úszkálnak, sokszor a vízfelszín közelében vízszintesen. És párszor összegyűlnek hárman-négyen az akvárium egyik élénél, ahova a szűrő nyomja ki a vizet, és itt komótosan feltipródnak a vízfelszín alá, majd szépen el onnan. Ez normális dolog? Mire utalhat? Vagy csak túlaggódom az egészet?
Eddig, ahonnan hoztam őket, halakkal voltak egy akváriumban, nem tudom, ez a változás számít-e valamit.
Válaszaitok előre is köszönöm.
Az nem fura hogy a mohával nem foglalkoznak, adj még nekik időt.
A nyereg az nem csak vedlés után látható, vagyis az enyéimnél szinte mindig látom.
Nálam akkor szoktak felmenni a sarokba amikor nem vártam eleget és még klóros volt a víz, így összetapadnak csomóba és mintha ki akarnának jönni a vízből.
Az én amamojaim is hetekig tojtak a mohára, famániásak voltak az elején.
A sebes mászkálás lehet annak a jele, hogy valami nincs rendben. Nekem az elején csináltak ilyet, amikor még nem volt teljesen rendben a víz. Megfigyelésem szerint a garnláknak sokkal bejáratottabb víz kell, mint a halaknak, különben szökésre hajlamosak.
Oké, köszi szépen a válaszokat. Akkor várok türelmesen.
Egyébként 30%-os vízcsere szombaton volt, és vasárnap kerültek be a garnik. Szerintetek az első pár hétben cseréljek sűrűbben vizet, vagy jó a heti 30%?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!