A garnéláknak jó ez? Bírni fogják?
mindössze két kérdésem lenne.
1.
Az akváriumomban megjelent a fonal alga, főleg a hemianthus micranthemoides nevezetű növényen főleg. A világításom(72literre) 15W sera növényes, és 15W daylight. Úgy gondolom, hogy ez közepes mezőny. Egy Eheim PickUp 2010-essel szűröm a vizet, De most tervezem a DIY külsőt egységet. Nem túlságosan algás szerencsére, de kezdett megjelenni már. Véleményem szerint időben jobb orvosolni a problémákat. Remélem, hogy a túltengő ammónia okozza ezt a problémát, amit majd a külső szűrő beállít. Régen úgy döntöttem, hogy be fogok szerezni RC, vagy kénessárga garnélákat. Most szinte szükségszerű lenne ez az üzletlátogatás, mivel úgy tudom, hogy az algákat előszeretettel fogyasszák. Tudom, hogy tüneti kezelés ez, de szeretnék megismerkedni az akvarisztika modernebb változatával is. Remélem, hogy a Red Cherryk és a DIY külső szűrő megoldást jelentenek majd erre. A víz színe szép tiszta, az előbb azt hittem, hogy leállt a szűrő, mert amikor belenéztem az akiba úgy tűnt, hogy nem mozgott. Persze azért a tetején látszik rendesen az áramlás:) Hetente 45-50%-ot cserélek. Nos, a gond ott kezdődik, hogy nem hinném, hogy bírni fogják a 72 literre a napi 1,4ml Carbot, és az 1ml ProFiot. Ez a vegyszer nem káros a számukra? A tetrák túl agresszívek? Nem fogják bántani őket, és a kicsi újszülött garnéla ivadékokat? A páncélos harcsák békések. Szerintem nem jelent majd gondot ez.
2.
A második kérdésem a DIY külső szűrővel kapcsolatos lenne. Ez a szivattyú el tudná látni a feladatot?:
Ez nem csak arra való, hogy a széles akváriumokban keringetést csináljon? Egyszer beruháztam egy darabra, és nem nyomta a vizet a csőben rendesen. pedig maxra állítottam. Mi a véleményed ezzel a márkával kapcsolatban? A szűrő az akvárium mellett lesz. Ennyi munkát képes elvégezni ez a masina? Zusammen completo 2000Ft egy modell a helyi akvarisztikai boltban. Ha mégsem felel meg, akkor ajánlanák valami jobbat? Na, azért nem ADA színvonalúra gondoltam. Annyira sajnos nem állok jól anyagilag:)
A válaszokat előre is köszönöm!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!