Hogyan oldjátok meg a vízcserét?
2db vödör kell hozzá.
Az egyikbe raksz csapvizet, és ott hagyod állni 1 napig a fürdőszobában.
Aztán végy egy olyan talajporszívózó csövet, melynek a végén van egy pumpa. Azzal könnyű leszívni a vizet.
Az üres vödröt az akvárium mellé rakod a földre. Aztán a cső sima ill. tölcséres végét az akváriumba rakod, a pumpás végét pedig az üres vödörbe. Amikor megnyomkodod a pumpát, megindul a víz. Miközben folyik át a vödörbe, tudod a kavics fölött porszívózgatni a koszt.
Aztán a belső szűrőd szivacsát kiszeded és belenyomkodod a koszos vízbe, hogy a nagyja dzsuva kijöjjön belőle, majd visszarakod.
Utána behozod a másik vödör tiszta vizet és a halak fejére öntöd.
Úgy egyébként meg teljesen kitakarítani ráér évente, vagy két évente, ha már látod hogy nagyon retkes az egész. Olyankor egy vödörbe kirakod a halakat vízzel együtt és kiszeded a kavicsot, átmosod a másik vödörbe, majd visszaraksz mindenkit. Itt főleg csak a kavics lehet koszos, más nem nagyon. Egy ilyen nagytakarításkor kimoshatod akár az egész akváriumot ecettel zuhanyzóban, az ecet az jól leszedi a koszokat és a vízkövet az üvegről, csak utána jól ki kell öblíteni és a régi vízzel együtt visszatenni a halakat, vagy hát legalább a fele vizet megtartani a régiből. De ezt úgyis csak ritkán kell.
Ha meg kb az első-második héten barna algás lesz az üveged az nam baj, azt egy mosogatószivaccsal bármikor le tudod törölni. És ha később se múlik el, akkor akár úgy is megoldható, hogy közben benne vannak a halak.
Vagy veszel 4-6 db törpe szívóharcsát és azok szépen lenyalják az üveget belülről, jó kis rabszolgák, szépen takarítanak helyettünk.
A vízkövet meg az akvárium széléről fölül le tudod egy pengével vakarni. Vagy ha nem akarod mindig kaparászni, akkor egy fekete szigetelőszalagot körbe raksz akvárium szélén kívül, és így nem látszik a vízkő, csak akkor figyelni kell, hogy mindig ugyanannyira legyen töltve a vízszint. Mondjuk egy gyári tetős akváriumnál nem látszik vízkő, mert a tető pont takarja a felső 2cm-t :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!