Milyen felszerelésekre van szüksége egy betta-nak?
#9
Értem én mire gondolsz, de attól még a betta nem lesz igényes hal mert vannak akik ráunnak. Bármelyik halra rá lehet unni, olyan pedig nincs amivel ne kellene foglalkozni valamilyen szinten. Egy gyerek még egy kutyát-macskát is képes megunni pedig azok sokkal interaktívabbak. Ha pedig valaki felnőtt létére ráun egy állatra az nem az állat “hibája”. Szóval én nem értek egyet azzal ,hogy a betta egy igényes hal lenne. Minden halnak vannak igényei, van ami érzékenyebb van ami nem. Na a betta pont ,hogy a “nem annyira kényes” kategória. Tehát kezdőknek nyugodtan ajánlható, csak nyilván előtte le kell fektetni a megfelelő lexikális tudást különben édesmindegy ,hogy milyen halat vesz.
#8
Hát, hogy szeretné a magányt, ez még egy remetéről szólván is minimum necces.
Igényli a Betta is a változatosságot, különben idővel búskomorrá, apatikussá válik. A csajszikákkal való üzekedés is nyilván nem lenne számára kifejezetten kedélyromboló foglalatosság. :)
Viszont ki lehet használni a jóhiszeműségét, :)
egy normál zsebtükörrel vad harcitánc bemutatására lehet késztetni,
ami, ha nem feszítjük túl nála a húrt, gond nélkül elűzi a számára sem túlzottan kedvelt magányosság unalmát. :))
#11
Na jól kezdődik, mindjár' a legelején összezörrenek egy törzstaggal... :)
Ja a Betta!
szóval nem is az hogy kényes, helyesen: igényes.
Ha egy halnak a nagy átlagtól eltérő saját külön igényei vannak, akkor
az már nem egy átlagos hal, hanem tetszik vagy nem: "igényes".
Ugye Bettáról lévén szó, kapásból adódik kettő is.
1. Külön akvárium.
2. Az általánosan használthoz képest, magasabb tartási hőmérséklet.
3. Lehetőleg élő eleség.
4. A magányos tartásra visszavezethető, apatikusságra való hajlam.
Ja, ez már négy.
Tudtam hogy kifelejtettem valamit! :)
5. Fajtársaival nem tartható együtt. (azért ez átlag akváriumi halakat tekintve eléggé egyedi tulajdonság)
“Na jól kezdődik, mindjár' a legelején összezörrenek egy törzstaggal... :)”
Eszembe sincs negatív értelemben “összezörrenni”, sokkal inkább egy békésebb pro-kontra vitára gondoltam :) Ez még a Kérdezőnek és más olvasóknak is hasznos lehet, szóval még csak nem is off topic.
Na lássuk, írod ,hogy:
“1. Külön akvárium.”
Igaz ,hogy nagyjából ez a legjobb a bettának, de ettől függetlenül nem lehetetlen a társítása. Csak olyan halakkal lehet együtt tartani amik igényeikben s temperamentumukban megférnek a bettával (de ezek minden egyes haltársításnál kritériumok, szóval...)
“2. Az általánosan használthoz képest, magasabb tartási hőmérséklet.”
Azért az a 26-28 fok nem túl magas, igaz ,hogy magas de sok másik faj is igényli ezt a hőfokot, lásd: kapásból a diszkoszhal (ami már tényleg egy kényes/igényes hal) szinte fázik ebben a tartományban.
“3. Lehetőleg élő eleség.”
Az élő/ fagyasztott állati eredetű kaja minden ragadozónak és mindenevőnek kijár, ez sem épp betta-specifikus dolog.
“4. A magányos tartásra visszavezethető, apatikusságra való hajlam.”
Lehet, bár ezt én sosem tapasztaltam. Itt térnék egy kis kitérőt: bár nem idéztem de korábban írtad ,hogy a betta szereti a változatosságot s tükörrel birizgálást. Hát nem is tudom, a betta ugye territoriális tehát kijelöl egy területet s azt védi. A túl nagy változtatások stresszesek neki (meg igazából minden halnak, de talán a nem területvédőket annyira nem hatja meg a környezetváltozás). Ha pedig látja a tükörképét akkor ő azt nem úgy fogja fel ,hogy “most jól befeszítek” hanem úgy ,hogy egy idegen hím behatolt a féltve őrzött területére vagyis most harcra kell készülni amibe bele is halhat de minimum a territoriumába fog fájni. Tehát ez is csak stresszforrás neki.
“5. Fajtársaival nem tartható együtt. (azért ez átlag akváriumi halakat tekintve eléggé egyedi tulajdonság)”
Tartható csak kicsit körülményesen. Mondjuk két hím együtt nem ajánlott még nagy akváriumokban sem, de ez előjön szinte minden territoriális halnál. Illetve az “átlag díszhal” hímjei is ugyan úgy rivarizálnak minimum párzási időszakban.
Tehát abban szerintem egyetérthetünk ,hogy a betta “igényessége” tulajdonképpen a temperamentumára ebből kifolyólag a nehéz társíthatóságára vezethető vissza. De ezen túl nem igényes mondjuk a vízkeménységre, nitrogénvegyületekre stb.
Lehet, bár ezeknek a kis akváriumi Pitbull-oknak néha egy kis harci sterssz
kimondottan előnyére válik, nem tévesztendő össze az akvarista szöszmötölése okozta izgalmakkal. :)
Feltételezhető, hogy a víz időszakos leromlását jobban átvészeli, miután nem kopoltyúzik, emiatt nehezebben kerülnek a véráramába a mérgező anyagok. Bár ezek a külső nyálkahártyát azért meglehetősen igénybe veszik.
Valaki egy hozzászólásában úgy jellemezte, hogy mindent kibír, miután eredeti élőhelyén "zavaros pocsolyákban" él. Na most ez egyrészt nem egészen így van, másrészt a természetben a halak sokkal nagyobb próbatételeket is elviselnek, mint akváriumi tartásnál.
Pár éve tanúja voltam, hogy egy végletekig lepusztult kis dunai holtágból, aminek a vize tejszerű, kissé már kénes szagú volt, egy váratlan áradást követően az átbukó vizet kihasználva egészen sok 20-30 centis növendék csuka úszott ki. Meggyőződésem, hogy akváriumi tartásnál, hasonló vízminőség esetén, ugyanezek a csukák alig pár óra alatt elpusztultak volna.
Amúgy óvatosan kell bánni az olyasféle mantrákkal, mint hogy:
" a pangó vizeket szereti. " A pangó vizeket tapasztalatom szerint semmilyen hal nem szereti, az egy dolog, hogy elvan benne.
Nálam pl. a guppi-k is rendszeresen beállnak a szűrő keltette sodrásba,
és órákig helybenúsznak. :)) Ennyit a mantrákról. :)
Kissé lassan születnek meg a válaszaid, a türelemem pedig véges.
Gondolom nyálazod a Google-t. :))
“Kissé lassan születnek meg a válaszaid, a türelemem pedig véges.
Gondolom nyálazod a Google-t. :))”
Nem nyálazok semmit, egyszerűen nekem a GyK csak “szabadidős foglalkozás”. Telefonról írok ami szinte mindig nálam van viszont “hosszabb” kommentek írására relatív kevés időm van. Na meg más kérdéseknél is válaszolgatok, más témáknál, mikor mihez van kedvem. Egyébként én nem várom el tőled ,hogy azonnal reagálj. Úgy vagyok az ilyen-olyan online beszélgetésekkel ,hogy “ha úgy van akkor visszaír”. Elnézést ha úgy érzed ,hogy a türelmeddel játszadozok.
“másrészt a természetben a halak sokkal nagyobb próbatételeket is elviselnek, mint akváriumi tartásnál”
Itt én még megemlíteném ,hogy a díszhalak nagyja (a betta is) már sok-sok generáció óta mesterséges környezetben él, ez alól talán csak azok kivételek amiket még nem tudtak mesterségesen szaporítani vagy csak macerás (pl: hormonkezeléssel). Ezért lehetnek eltérések az egyes fajok vad és tenyésztett változatai között (itt most elsősorban nem a külsőre gondolok), lásd: a mai vitorláshalak rosszabb szülők mint a vad példányok.
“Ja, hát persze, hogy változatosság alatt nem azt kell érteni, hogy gyakorta rendezd át az akváriumát, azt hittem ezt neked nem kell külön megmagyarázni.”
Nagyon kiemelted ,hogy igényli a változatosságot, ezért arra gondoltam ,hogy a “szokotnál” nagyobb változásokra célzol.
“#18”
Az akvarisztikában sokminden van ami nincs kőbe vésve, például a szűrő nélkülözhető egy el natural-ban; a növényzet nélkülözhető egy afrikai sügéresben stb. Mondjuk az ,hogy a betta pangó vizeket szereti pont nem ilyen dolog. A természetben is gyakorlatilag állóvizekben él, a mai tenyészetek a méghatalmasabb úszóikkal meg méginkább rossz úszók. A guppi ebben kicsit más de nem sokkal. Neki a teste valamivel áramvonalasabb, nem alkalmaszkodott annyira az álló vízhez, ettől függetlenül a hímeknek kellenek nyugodtabb zónák a nagy farokuszonyuk miatt. Persze néha szeretnek az árral szembe úszni, ezt láttam én s mikor voltak guppijaim, de egy állandóan erős úszásra (számukra erős) kényszerítő vízmozgást nem tolerálnának túl sokáig.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!