Igen, csak
1. az állatok egyáltalán nem biztos, hogy ugyanúgy "imádják", ha te megfogdosod őket. Az állatok szeretete nem annyira a megfogdosásukat jelenti, főleg nem vadállatok esetén, hanem azt, hogy úgy cselekszünk, ahogy az nekik a lehető legjobb.
2. elég felelőtlenség arra biztatni valakit, hogy fogjon meg egy ismeretlen vadállatot, ami beteg, stresszes stb. lehet. Lehet, hogy felhúz egy munkavédelmi kesztyűt, de ha nem jól fogja meg, tapasztalatok híján, nem csak a kezét haraphatja vagy karmolhatja meg, hanem az arcát vagy karját is.
Mondjuk tárgytalan már, mert gondolom, hogy a jószág azóta vagy elment onnan, vagy elpusztult. De lehetőleg akkor sem kell megfogdosni ismeretlen állatokat, főként vadállatokat.
Nem véletlen mondom, én egyszer még kamaszként megfogtam egy ilyen jószágot, mert a telkünkön (Duna-part) valahogy bemászott vagy beesett egy vizeshordóba, és nem tudott kijönni. Próbáltam a hordót felborítani, de olyan nehéz volt, hogy nem bírtam. Más nem volt itt, így, egy életem, egy halálom, gondoltam, elkapom a pockot, és azzal a mozdulattal valahogy kiemelem és elengedem. Hát, úgy szétharapta a kezemet, hogy végül az orvosnál kötöttem ki. Nem az ő hibája volt, meg volt ijedve, és azt hitte, hogy az életéért küzd. Én meg utána kaptam a tetanuszt :)
Én ilyen vagyok...
én még a keresztes viperát is megfogtam :)
"Én meg utána kaptam a tetanuszt :)"
És még mázlid volt, mert vadállat (emlős) harapása esetén a dokinak kötelessége lenne veszettség ellenit is adni, az aztán végképp nem nagy népünnepély.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!