Létezik / létezett olyan eljárás amelynek során egy állatból húst vagy zsírt nyernek ki, de az állat maga él tovább?

Nem tudok ilyenről, de van egy ezzel kapcsolatos vicc: "Jó napot, szomszéd! Miért van falába a disznajának? -- Hülye volnék levágni egyetlen sonkáért egy egész disznót!"

No de egyébként ez mindenképpen állatkínzás lenne. Téged se villanyoz fel, gondolom, béna, csonka, sebhelyekkel torzított emberek látványa, te magad meg aztán végképp nem szeretnél ilyen lenni. Ugyanez az állatokra is vonatkozik. Arról nem is beszélve, hogy az állatokat nem csak úgy találomra szokták trancsírozni, hanem megvan annak a rég kialakult külön tudománya, nem véletlenül létezik külön megtanulható szakmaként a hentesség. Hogyan tudnád pl. a marhaoldalast kivenni a még élő állatból, ha épp oldalas kell? Hm?

Még valami: sok háziállatnak a bőrét, esetleg szőrét is hasznosítjuk. De ha az állatot még életében szétszabdaljuk, meg mindenütt heges a bőre, akkor hogyan? Ráadásul ha ilyesmire vetemednénk, mindenképpen megugranának az állatorvosi költségek: sebkezelés, még több antibiotikum, több felügyelet stb...

Szóval igazán nem tudom ezt a gyakorlatban elképzelni.

Sok tengeri népnél szokás volt tonhalat, akrdhalat, tarpont nem megölni, ahnem kivágni belőle húsdarabokat, íg tovább volt eltartható az állat.

Beteg perverzió még az ötlet is, civilizált ember ilyet sosem tenne.

Kedves 6-os! Bocsi az offért, de egyszer egy állatokról, vadászatról szóló könyvben olvastam néhány érdekes gondolatot ezzel kapcsolatban. Ugye a mai nyugati fehér ember úgy tartja, hogy a vadászó, halászó, gyűjtögető életmódot folytató népek "primitívek", és az, hogy X ezer évvel ezelőtt a Föld egyes tájait elkezdték növénytermesztéssel, állatok szelídítésével megváltoztatni, és így kialakultak az első "kultúrák", majd a civilzáció, ez "fejlődés" volt, minőségi ugrás. Előre, és felfelé.

Viszont máshonnét nézve éppen ez tette lehetővé az egyre kevésbé életképes emberegyedek fennmaradását, sőt szaporodását is. Persze egy mezőgazdaságon alapuló kultúra még mindig elég küzdelmes lét, mert ki van szolgáltatva az időjárásnak, a természet erőinek. De akkor sem annyira, mint amikor az ember még teljesen a természetben élt. Már nem kellett okosabbnak, ügyesebbnek, erősebbnek, gyorsabbnak, találékonyabbnak, csendesebbnek, kitartóbbnak lenni, hogy túljárhassanak az elejteni kívánt vad eszén; nem kellett annyira ismerni az állatok természetét, szokásait, nyomait, hangjukat; mint ahogy azt sem, hogy az évnek mikor melyik szakában hol milyen ehető növény terem, és hol lehet elegendő vizet találni. Egyúttal a közösségek már megengedhettek maguknak nagyobb létszámot, valamint a munkaképtelen tagok eltartását pluszban. (Sok természeti törzsnél még ma is szokás, hogy az öregeket, akik már nem tudnak hasznos munkát végezni, magukat ellátni, rossz a szemük stb., vagy a menthetetlenül sérülteket, fogyatékosokat egyszerűen magukra hagyják a vadonban, vagy maguk mennek ki oda meghalni. Kegyetlennek hangzik, de egyszerűen nem engedhetik meg maguknak ezen emberek eltartását, hiszen híján vannak az élelemnek, és munkaerőt is lekötne.)

A civilizáció fejlődése csak felerősítette ezt a kontraszelekciót.

Ezért lehetnek ilyen retardált egyedek ma ilyen nagy számban.

A fejlett országokban biztosan nem csinálnak ilyet. De máshol sem tudom elképzelni, hiszen nem is érné meg nekik utána az állat ápolása, kezelése, akkor már inkább egyből megölik.

Bizonyos természeti népeknél szokás, hogy az élő állat vérét megcsapolják, és tejjel keverve isszák. Igaz ők leginkább a tejükért tartják az állatokat, mert úgy sokkal több élelemhez jutnak hosszú távon, mintha megölnék, egyszer ennének belőle, de aztán nem lenne még tej sem.