Mitől halhatott meg a nyulam egyik napról a másikra?
Három hónapja volt nálunk (amúgy 9 hónapos).
Ma már nem élt, amikor megtaláltuk (óriásnyúl)
Nem tudom mitől lehetett...ami esetleg tényező lehet: a kis méretű kutyánk tegnap ráugrott, de nem bántotta, csak játszott.
2:nagyon megnéztük, és mintha az egyik füle belselyében lett volna egy gyulladás/seb..nem is tudom mi az, elég mélyen volt
Igen, de a kutyák lihegnek, kilógatott nyelvükön keresztül nedvességet párologtatnak, így gondoskodnak arról, hogy testük ne hevüljön túl.
A nyulak is lihegnek kicsit, de az nem ér valami sokat. Ők csak azzal tudnak leadni hőt, hogy a fülük hosszú és kevésbé szőrös, és itt a vér erősebben tud áramlani..
A nyulak alapból a hűvösebb helyet szeretik, fogékonyabbak a hőgutára, mint bármely más állat.
Be lett olvta, igen..egyénként a kutyánk, aki tényleg nagyon pici, már többször is játszott vele, ezért nem gondoljuk hogy az miatt.
És utólag belegondolva többször is láttuk hogy vakarja a jobb fülét, amiben a seb volt,
És valóban nagyon meleg volt, de volt vize, és a kertben sok árnyék van a fák miatt, és az ólja is védett és nagy. Ott találtunk rá egyébként
Attól, hogy eddig nem lett baj belőle, még lehetett a kutya. Eddig még nem volt autóbalesetem, de ez nem jelenti azt, ha következőnek kocsiba ülök, nem történik valami...
Én leginkább valami fertőzésre, betegségre gyanakszok a füle miatt. Állatorvos egyébként talán meg tudja mondani, pontosan mibe halt bele.
Az, hogy volt vize és árnyéka, még nem jelenti, hogy nem kaphatott hőgutát. Árnyékban és dög meleg van, ezenkívül hiába volt vize, lehet nem ivott eleget. Én is most azzal szenvedek, hogy rávegyem a nyuszijaim az ivásra. Ők is kint vannak, meleg van, de nem nagyon akarnak inni, mert felmelegedett a vizük. Kicseréltem, akkor ittak, de aztán megint felmelegedett hamar és ők meg kényesek. Cserélgetem én szívesen, csak nem mindig tudok itthon lenni, hogy friss vizet adogassak nekik 3 óránként..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!