Szerintetek az állatok is gyakran elesnek, mint az emberek?

Kutyám rendre elcsúszik, kisodródik ha a lakásban futkározik. Bár nem kell ehhez neki csúszós padló simán elbotlik kint a puszta földön is. Sokszor benézi az irányokat is, és egy messze lévő kapunak olyan nagy lendülettel nekiindul aztán mégsem tudja belőni hogy pont átmenjen. Jókat szoktam rajta derülni, mert mindig történik vele valami hülyeség. Pedig erős izmos mozgékony kis kutya, 5 éves pitbull keverék. A másik elesős állat a cicám. Szegény olyan nagy biztonsággal, nyugalommal cammog a keskeny kis kerítések tetején is, szerintem tök kómás sokszor, aztán nem egyszer láttam amint véletlenül eltévesztette a lépést és szépen mellélépett. Ment ment aztán egyszer oldalra eltűnt és leesett. Hát nagy volt ez is. Vagy volt hogy csirkehálót akart keresztül ugrani, bemérte a magasságot ugrott csakhogy túl súlyos volt a hálóhoz az meg visszahajlott vele együtt, így megint csak a földön találta magát. Aztán lovaknál is átéltem hasonló megbotlásokat. Imádok terepen lovagolni, Csak ugye vigyázni kell nehogy a ló például gödörbe lépjen, vagy esetleg valami lyukba. Hát nekem volt szerencsém ilyenben is, a lovacskám szépen belelépett egy jó 40-50 centi mély lyukba. Jól benőtte a gaz nem lehetett észrevenni. Nem lett semmi, csak nagy meglepődés. Akkor haverom amikor a két kis póni után kötötte az egyszerű kis könnyű súlyú jártató kocsit, aztán mint fiatalok, elkezdtünk poénkodni. Én meg pár srác a kocsin ültünk a haverom hajtotta a bakon a lovakat. Hol odacsípett nekik, szárat adott, a két kis bivaly póni meg ugye neki. Aztán jött egy kanyar ahol azt mondja a srác: na akkor egy kis drift is legyen, hirtelen be balra a gyeplőt, rá a fékre aztán akkorát dobott a lendület a kocsin, hogy csoda hogy nem borult fel. Kis híja volt mondjuk, szó szó hogy felborult. Huh az adrenalin felszökött benne, de jobbnak láttuk a további kocsikázást szépen békésen eltölteni. Történtek itt vicces dolgok még, de nagyon hosszút tudnék írni amire vége lenne. Búcsúzásul még egyet leírok, amin így utólag mosolyogtam, bár nem volt vicces abban a helyzetben.:

Tartok baromfikat már jó ideje. Különböző fajtákat, de elsősorban Brahma, Cochin, Wyandotte, orpington tyúkokat. Na de egy nyárra vettem vagy 10 itáliait és pár darab selyem csirkét. Emellett pont abban az időben kaptam egy emucsibét is, nagyon örültem neki mint egzotikus madárnak. Na mondom, ezek egykorúak, ezért összeraktam a selymeket, az itáliaiakat és a kis emut. Rendesen elvoltak, ettek, minden szép és jó volt, mígnem ugye az emu mint futómadár rohamosan növekedett. Mire az emu már meglehetősen magas lett, addig még a csirkék körülbelül már majdnem tyúkok lettek. Én marha nem választottam el őket, mivel az emu megszokott ott, figyelt is rájuk, nem taposott, nem rúgott sose közéjük. Egyszer történt, legalábbis szerintem, hogy éjjel valami miatt felállhatott a futómadaram, és a nagy sötétben nem tudom hogy vagy nem figyelt, vagy megszokásból lehuppant pihenő helyzetbe. Igen ám, de elmérte a helyet egy pár centivel. Pont a pihenő jércék közepébe huppant bele a 30-40 kilós súlyával. Gondolhatod valamennyi amennyi alá került mind ott maradtak. Reggel aztán látom, nagyban ül rajtuk, mondom mi van, erre feláll hát ott a sok hulla. Lettem olyan ideges... Azóta külön ólban lakik, csak nappal van együtt a pipikkel. Arra az évre alig járkált vagy 4-5 itáliaim, és mindössze 1 selyempipi a kertben