Járt már valaki így állatmenhelyen?

A lakótársamnak van egy kb. 5-6 éves menhelyi cicája. Neki az a története, hogy az én lakótársam előttem egy másik lánnyal lakott együtt (mi mind egy baráti térsaség vagyunk, szóval nem tök idegenek), aki szeretett volna egy macskát, szóval ketten elmentek a menhelyre elhozni egyet. Találtak is egy barátságos, helyes állatot, aki tetszett volna nekik, de az egyik ott önkénteskedő hölgyemény szabályosan letámadta őket, szinte sírva, hogy van itt nekik egy másik cicájuk, akit senki nem akar elvinni, szóval vigyék inkább azt, mert ilyen magányos. Butaság, de hallgattak rá. Egy általán nem jöttek ki jól a lánnyal, akié elvileg volt, egyszeráen nem illett össze a személyiségük szóval a cica itt maradt, most a miénk.

Ilyen embert miért engednek közvetlenül az örökbefogadókkal dolgozni? Nyilván én is sajnálom szegény állatokat, bár én inkább kutyás vagyok, de semmi esetre sem ajánlanék első háziállatos gazdinak súlyosan problémás, nehezen kezelhető állatot. Ezzel pont azt érik el, hogy szerencsétlenek vissza lesznek küldve a menhelyre.

Kb. egy éven belül szeretnék egy kutyát. Felmerült a menhely is, de már előre félek, hogy ott is be fog próbálkozni egy hasonló "segítő szándékú" ember, ráadásul most még nehezebb is lesz választani, mert már a meglévő cicához is igazodni kell (ami nyilván nem baj, egyértelmű, hogy nem vennék olyan kutyát, ami bántaná).