Hogyan kell viselkedni az erőben, ha szemben találom magam egy vaddisznóval?
Én csak hajtó voltam egy vadászaton.
nekünk azt mondták, ha disznó jön felénk , akkor ugorjunk egy fa mögé.
Jópár coca átszaladtak köztünk, és nem foglalkoztak velünk, csak menekültek...
Hozzánk sajnos néha bejárnak a kertbe, az ajtóig lejönnek szinte, így nem nagyon megyünk ki sötétedés után.
Én is azt hittem, hogy nem lesz azzal gond de amikor megtudtam hogy egy-egy példány mekkorára megnőhet és többszáz kiló is lehet hát...
Ráadásul azt hittem nem támad csak gyümölcsöket eszik. Közben meg simán megeszi a kisebb nyulakat is! (Ez tényleg igaz) és dögöket is. És 30cmes agyara is lehet, szóval azzal simán le tud szúrni.
Nos, én azóta félek tőle, pedig emlékszem pl. múzeumokban simán ráültünk hülyeségből a kisebb kitömött egyedekre és simogattuk :)) Na mindegy.
Nekem azt tanácsolták a vadászok és az öregek, hogy futni kell, mert a vaddisznó annyira nem gyors (ahhoz képest...). Vagy felmászni egy fára, de akkor lehet elkezdi túrni, bár jó esetben elmegy.
A szaglásuk úgy tudom nagyon jó és talán a hallásuk is. Talán a látásuk nem annyira szuper.
Ha még nem vagy hozzá túl közel viszont már meglátod akkor szép csendben de gyors léptekkel el kell távolodni hátha nem vett észre. Ha szembetalálkozol vele akkor nyugodt mozdulatokkal meg kell hátrálni, hogy ne érezze magát beszorítva. Ha malacokkal van akkor hajlamos támadni, állítólag egyébként nem támad. Nos én nem tudom, én vagy nyugodtan megállnék valahol hátha elmegy vagy ha már túl közel van és látom, hogy meg akar támadni akkor futnék mint az őrült.
Elég esélytelen a küzdelem, mert hatalmas erős állat szóval te nem nagyon tudsz benne kárt tenni úgy szabadkézzel vagy egy faággal például.
nagyiék erdő mellett laknak és én is féltem kiskoromban,hogy majd jön egy ha megyünk barangolni.Én elkerültem,papim viszont nem úszta meg fiatalkorában:DMesélte,hogy kora dután felkergette őket a fára egy koca,és estig ott tanyáztam.Szegény:D
Szóval spuri a fára:D
Ha egyedül van a malacka akkor valószínűleg nem lesz gond. Bár egyébként sem hiszem hogy rögtön nekedmenne amint meglát, csak lassan távolodj tőle.
Engem hamar megszoktak, vihetnél kaját is nekik, én is etetni járok, mára már megbarátkoztak velem, akár meg is simizhetem őket, na nem mindet, van amelyik már meglökdösött, de még sosem kellett elfutnom.
Mint erdész mondom neked vaddisznó rendszerint akkor támad emberre ha sarokba szorítva érzi magát,vagy sérült,vagy a malacát védelmezi.
Amúgy nem kell tőlük félni,és ha elkezdessz futni annál rosszabb.az állatoknak különös érzékük van arra hogy megérezzék ha félsz tőle.
Képzeljétek, hozzánk múltkor bejött a kertbe (vagy 6 óriási példány).
Pont szembe találtam magam az egyikkel. Tökéletes nyugalommal megálltam, nem is féltem. A disznó is csak állt és nézett.
Én ekkor láttam először élőben vaddisznót ezért bámultam.
Na a disznó megelégelte egyszercsak elkezdett ideges lenni, úgy csinált, mint a kutya szokott úgy taposott a lábaival és látszott, hogy támadni készül. Majd pár pillanatra rá el is kezdett sebesen felém futni.
Gondoltam itt már nem sokat ér a higgadtság ezért bejöttem a házba. Aggódtam is, hogy majd benyomja az ajtót mert nagyon megindult felém!
Én nem tudom mi a frászkarika történt, mégcsak nem is nagyon néztem a szemébe és csak érdeklődve figyeltem, nem úgy haragosan.
Egyedül volt az állat, sebesült se nagyon lehetett mert előzőleg szépen nézelődött a kertben, nem tűnt sérültnek.
Azt hittem utánam jön a házba is!
Szóval én innentől már nem hiszek abban, hogy nyugodtan kell maradni.
Futni kell, de gyorsan!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!