Mit tegyek, melyik a jó választás?
én igazából egy macska párti srác vagyok, de ettől még jól kijövök a kutyákkal is. az első háziállatom egy cica volt, de rá két évre jött egy kutya is. képtelen voltam eldönteni, hogy melyiket szeressem jobban, sőt mindegyiket ugyanúgy szerettem, csak a macska úgy látta, hogy a kutyu kapja a több törődést, szóval fogta magát és lelépett. nekem azóta is elszorul a lélegzetem, ha arra gondolok, hogy lényegébe miattam hagyott itt minket az első házi kedvencem.
most érkezett a házba egy újabb macska, de a kutya még mindig itt van. azóta már nagyjából megbékéltem gondolattal és a kutyával is, azonban félek, hogy ismét szétszedné az agyam a gondolat, hogy a kutya, akivel azóta nagy barátok vagyunk, fogná magát és lelépne vagy csak közömbösnek érezné magát.
a kutyám, Bicska, már lassan hat éve él velünk, de mivel nehéz kölyökkora volt (kóbor eb volt), félek hajlamos arra, hogy a sok törődés ellenére visszaessen és újból olyan legyen, mint az első évben. elvégre egy kutyát a kölyökkora nagyon nagy részben formál és mivel neki nem jutott akkoriban sok jó, ezt manapság is néha kimutatja, szerintem zokon venné, ha a macska maradna.
elmorzsolok pár könnycseppet, ha egy kóbor jószágot látok.
gondolkodtam már és beugrott pár lehetséges irány az arany középúthoz:
- szoktassam be a házba a macskát, aki szintén az utcákat rótta hónapokig és ezzel külön területet adhatok mindkettőjüknek.
- a cicát elvinném egy másik szintén nagy macskabarát ismerősömnek, aki szívesen gondozná.
- megpróbálnám összebarátokoztatni őket.
Szerintem próbáld összeszoktatni őket. A kutyus bemehet a házba? Ha igen, engedd be a macskát is, ha nem, akkor a macskát se engedd be. Egyszerre adj nekik enni, egyszerre próbálj velük foglalkozni, ugyanannyit. Ha nagyon nem szeretik egymást, akkor a cicust szerintem add oda az ismerősödnek, aki biztosan szívesen gondozza..
De ez csak az én véleményem, nekem nincsenek úgy kimondottan háziállataim.
"azonban félek, hogy ismét szétszedné az agyam a gondolat, hogy a kutya, akivel azóta nagy barátok vagyunk, fogná magát és lelépne" - ehhez csak annyi a hozzáfűznivalóm, hogy a kutya nem szokott csak úgy lelépni. Mert általában a kutya nem mászkál össze-vissza éjjelente. Nekem is volt 3 cicám is, és mindet engedtük bóklászni, melynek hála egyszer csak nem jöttek haza... :(
Mikor az utolsó cica lakott nálunk, vettünk egy kis termetű kutyust is. És képzeld, annyira összebarátkoztak, hogy a kutyus ÁTADTA a fekvőhelyét a cicának, amikor az arrament, illetve kergették egymást, futkároztak. Öröm volt nézni:) Csak aztán sajnos az utolsó cicusunk is elszökött...
Szerintem össze lehet szoktatni egy kutyát és egy macskát. Példa az én esetem. Olvass utána, a neten biztos sok oldal van ezzel a témával kapcsolatban!
15/L
Biztos összeszoknak majd, emiatt ne aggódj. Pláne könnyebb a helyzet, ha nagy kutyához viszel kis macskát.
Azonban az előző macskád miatt ne emészd maga, tuti, hogy nem azért ment el, mert azt hitte vele kevesebbet foglalkozol. A macskák már csak ilyenek. Szeretnek kóborolni, aztán eltévednek, elviszik őket ne adj' isten elütik őket. Most nem azt mondom, hogy mind ezt csinálja, de sok így tűnik el.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!