Volt már olyan állatod, aminek volt valami testi fogyatékossága? Pl. Vak, süket,3 lábú, nincs farka stb.
Igen, háromlábú kuty. Kóbor kuty volt, ránk talált, befogadtuk, jó ideig velünk élt, majd egy szomorú napon eltűnt. Azóta nem láttuk sem mi, sem mások.
Semmi különbség nem volt a teljesen ép kutyák és közte, teljesen jól alkalmazkodott adottságához, és ugyanolyan gyorsan tudott futni, mint 4lábú társai.
Most egy olyan kiskutyába szerettem bele, akinek hiányzik az egyik lábfeje, így tulképpen olyan, mintha nem is volna neki lába, mert nem tudja használni. A földre nem ér le, vakarózni nem tud vele. Ő még egy kicsit lassabb, mint a 3 testvére, de majd belejön.
Kutyám van, nincs farka mert így született és nem hinném hogy ez fogyatékosság! Azért ne hasonlítsuk már a vaksággal vagy hogy 3 lábú...
Pedig ez is fogyatékosság, a macskák például egyensúlyozáshoz használják a farkukat, és a kommunikációban is szerepe van a kutyánál, macskánál is. Más kérdés, hogy vannak direkt farkatlan fajok, de ezek kitenyésztett fajok, nem természetes.
Anyósoméknak rendszeresen születik süket macskájuk, de hát így is nagyon kapósak a kiscicák, mert gyönyörűek a szülők és mindig várják tőlük a kiscicákat a leendő tulajdonosok. :) Azért süketek, mert ahogy előbb írta valaki, a hófehér kékszemű macskák nagy része süket.
Nekünk az egyik cicánknak kikarmolta játék közben a testvére kiskorában az egyik szemét, de szépen helyrejött, csak nem lát vele sajnos.
Régebben meg volt egy süket kis kuvaszunk. Több ilyenre nem emlékszem. :)
Jah meg van egy kis halacskánk (a kb. 100 közül ő az egyetlen) amelyik lemaradt a többiektől, csúnya színe van, kicsit össze-vissza is nőttek az úszói, de rendesen eszik meg tud úszni meg minden, csak ilyen kis "selejtes". De nagyon imádom, olyan kis aranyos. :)
A macska az nem kutya. Érdekes, a kutyámnak sem a kommunikációval sem a mozgással nincs baja. Sportol is, sikeresen... A legjobb sportolók között is ott vannak a farkatlan kutyák. Pl ausztrál juhász: legtöbbször farkatlanul születik mégis sztárja a frizbi, agility, terelő, akármilyen versenyeknek... Láttál te már frizbis kutyát? Tudod ott milyen akrobatikus mutatványokat csinálnak?...
Ja és tudtommal a kutyák között nincs akit direkt farkatlanra tenyésztettek, ugyanis ha 'nem tetszik' nekik akkor egyszerüen levágják, lásd roti, dobi stb. Ha egy kutya farkatlanul születik az pusztán a természet müve és nem az emberé. S emellett értékes tulajdonsága az érintett fajtáknak amit ugyanúgy meg kell őrizni s ezt nem én mondom hanem tenyésztők akik beszéltek velem.
A macskák között hallottam hogy direkt alakítottak ki ilyen fajtát, butaságnak tartom, no de azok nem kutyák. Ennyit erről.
szia!
Bár ez nem testi fogyatékosság, de az ismerősöm rottweiler kutyája szellemi fogyatékos lett a kullancstól. Valamilyen agyi baja lett, mert utána mindent olyan nehezen értett meg, mindig elbambult stb. De azért még élt 1-2 évet.
Az én spánielem 15 éves korára már süket volt, vak volt, nem is tudtuk, hogy boldogul el. Mindig, mikor kimentünk az udvarra, a beagle kutyám ment oda, megbökdöste az orrával, hogy figyeljen már...olyan aranyos volt ilyenkor :)). Mindig kérdeztem tőle, hol van Pamacs? Ő meg megkereste, mert Pamacs már nem hallotta, hogy hívom...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!