Távoli tájakon élő állat?
pézsmaszarvas-úgy néz ki, mint Drakula :))
UFO :)
Én már találkoztam is velük:
2007. augusztus 28
Vége volt már a nyárnak, s beköszöntött a korai ősz. A nap sarlója lefelé kúszott az égen, lábam alatt halkan zizegett az a néhány levél, melyek már korán lehulltak az öreg diófáról. Szemem a fekete sziluettű aratókat pásztázta, akik szorgosan szüreteltek. A betakarított terményt kupacba gyűjtötték, és erőd madzaggal összekötözték. Hirtelen valami furcsa neszre lettem figyelmes, gyorsan oldalra kaptam a fejem, még épp időben, hisz egy sötété árnyék közeledett felém, kezében egy éles kővel. Én persze nem futottam el, inkább megpróbáltam kommunikálni vele. Nagy meglepetésemre értette, amit mondtam, és elmagyarázta, hogy csak szeretné megkérdezni, hogy miért hagyunk, mi emberek, ilyen éles dolgokat a földön, még felsértheti valaki lábát. Ahogy végignéztem rajta, észrevettem, hogy mezítláb van, és lábából, egy apró vörös csíkban kiserkent a vér. Rögtön megértettem furcsa kérdését. Majd elmagyaráztam neki, hogy nálunk igen sok éles dologgal találkozhat, ezért is jobb lenne ha cipőt húzna. Megköszönte tanácsom, majd továbbállt.
Két évvel később mikor újra találkoztam vele, már egy Nike sportcipőben feszített, és büszkén mesélte, hogy sikerült családot alapítania, és állandó munkát szereznie.
Kíváncsiságom láttán elmesélte, hogy ő a KriaxKriax-ok új vezetője. Rám villantott még egy szívdöglesztő mosolyt, aztán hirtelen pukk!, és egy füstfelhő kíséretében eltűnt...
Azóta sem láttam, de remélem jól megy a sora :)
Ez az ufós duma elég érdekes... na és hol talált munkát az a szerencsétlen?:D az űrbe megyek dolgozni komolyan itt úgyis válság van..xDXDXD
idióta..xD
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!