Régen amikor még nem lehetett macskaeledelt, és a kutyaeledelt vásárolni a boltokban, mivel etették a házi kedvenceket?

Ez egy érdekes cikk a témában:

[link]

11-es: érdekes és egyben vicces cikk volt!

Még anno édesapám mondta, mikor gyerekként kérdeztem, mitől fehér a kaka, azt válaszolta, hogy sok csontot kap a kutyus.

A kutyáknál-macskáknál tényleg úgy volt, ahogy az előttem hozzászólók írták.

Önkényesen kibővíteném a kérdést, kiterjesztve más haszonállatokra, elnézést érte.

Az 1970-80-as években már voltak haszonállatfajra specializált tápok (pl. baromfi, disznó,, nyúl, halaknak haleledel), továbbá életkori sajátosságaikhoz igazodó (baromfiknál csibe- és tojó, míg disznóknál süldő, hízó, stb.) tápok.

De háztáji gazdaságokban - mint amilyenben én nőttem fel az 1980-as években - nem kizárólag táppal etettünk, mert a táp már akkor se volt a legolcsóbb termék, de tápot szinte mindíg kaptak az állatok.

A terményforgalmi boltokban ill. TSZ-ekben lehetett kapni (tsz-tagok munkájuk fizetsége gyanánt kaptak is) szemesterményt (búzát, kukoricát, árpát, zabot), melyet az állatoknak vagy egészben, vagy darálva adtuk. Ugyanígy külön korpát is lehetett kapni, amit szintén kaptak.

Az etetésekkor a háztartási maradékot is az állatoknak adtuk úgy, hogy tudtuk, mi az, amit az állat szeret ill. mitől lesz rosszul, s ezért csak azt kapták meg amiről tudtuk, hogy nem lesz semmi bajuk. Így babot sose kapott semmilyen állat se.

A tyúkok kaptak háztartási maradék tojáshéjat (ha otthon tojással főztek-sütöttek valamit, a tojáshéj ment a tyúkoknak). Ezt a háziasszonyok is tudták akkoriban, ezért ők félretették a tojáshéjat az állatoknak. A zöldségek külső leveleit nem dobtuk el, hanem szintén vagy a tyúkok, vagy a nyulak, vagy a disznók kapták meg friss állapotban. A disznók leforrázott csalánlevelet is kaptak.

Ugyanígy, amikor salátánk termett, úgy szedtük le, hogy a tyúkoknak, nyulaknak is juttattunk pár fejet, hogy legyen nekik is zöld rendszeresen az étrendjükben.

A tyúkokat félig szabadtartásban tartottuk (nappal egy elkerített részen a szabadban voltak, este pedig a tyúkházban). A tyúkok kapirgáltak és kapirgálásuk során némi fehérjére tettek szert a rovarok, giliszták megevéséből. Néha viszont adtunk nekik olyan húsos csontot, amiről lekapargatták a húst, a csontot a végén kiszedtük az etetőjükből. Ez azért kellett, mert ha idős, rágós kakast főztünk, annak a levese jó, de a húsa már rágós, azt ember nemigen tudja megenni. A tyúkok pedig ráértek dolgozni vele órákig. A nyulakat ketrecesen tartottuk, ők a ketrec etetőrészére kaptak zöldet (korábban kaszált füvet vagy szénát, káposztalevelet és káposztacsutkát, salátát, répákat, és ezek szárát, valamint marharépa szárat és marharépát, továbbá karalábélevelet és lágy szárát).

A moslékról se akarok megfeledkezni, mert ma már nem etethető hivatalosan az állatokkal az EU-s előírások szerint a fokozott fertőzésveszély miatt. A moslék úgy keletkezett, hogy amikor vége volt az ebédnek, akkor a mosogatóra tettük a tányért. A háztartás nő tagjai behozatták a fiúkkal a moslékos kannát, letettük a mosogató mellé. A nők tiszta vizet löttyintettek a tányérokba és azt a moslékos kannába öntötték addig, amíg az ételmaradék a kannába nem távozik (a kannát a fiúk kivitték és félretették az esti etetésig), majd csak ezután kezdődött a mosogatószerrel való mosogatás.

Ha a moslék túl híg volt és nem tűnt eléggé táplálónak az állat számára, akkor került bele táp, gabonadara, korpa, vagy főtt, de megpucolt és összemaszogatott krumpli.

A moslékba kerülhetett még üres kifli, zsömle, kenyér is.

Mi otthon mindíg egy darab kétkilós kenyeret vettünk. Amit mi nem ettünk meg, az még mielőtt megpenészedett volna, összedarabolva, vagy moslékba, vagy vízbe áztatva került vagy a disznóknak, vagy a tyúkoknak.

A maradék sütemények szintén nem kerültek kidobásra, mentek a moslékba: maradék de még nem romlott krémes a disznókéba, linzeres süti (amibe beleszáradt már a lekvár de nem romlott és nem is penészes) az a tyúkoknak nasi gyanánt.

A közétkeztetésben a mosogatás szintén a fent leírt módon zajlott, mert mindíg valaki tartott állatokat és a moslékot az iskolai menzákról, közétkeztetési helyekről összeszedte és elvitte haza és feletette az állataival. A konyhások meg örültek, mert nem tudtak volna mit csinálni az ételmaradékokkal. Akkoriban a hulladékújrahasznosítás alig-alig létezett.

Talán feltűnt, hogy nem említettem a szóját. Szóját sose adtunk, legalábbis nem tudok róla hogy a tápokban lett volna. Lehet hogy volt. De az a gyanúm, hogy a szóját csak mostanában a rendszerváltás után nyomják úgy, pedig az állatok nem nagyon szeretik, kényszerből mégis megeszik. De a szója biztos olcsóbb, főleg ha kétes összetételű tápokkal keverik...

Gyerekkoromban volt papagájom is. Ő az alábbiakat kapta:

köles, apró magvak, gabonafélék, apróra vágott zöldségdarabok, nagyon picire tépett zöldséglevelek, főtt tojás. Folyékony formában a vizébe vitaminok kerültek.

Már akkor volt a kalitka falára felakasztható csőrkoptató, aminek megkapargatásával és a leeső anyag megevésével az állat nemcsak a csőrét tudta munkára bírni, hanem csonterősítőként is szolgált számára.

Még valami: ételt sose dobtunk a szemétbe.

Az étel egyébként akkor se volt olyan olcsó, de megfizethető áron volt kapható, habár hiánycikkek mindíg voltak - mindíg más volt a hiánycikk.

Azon viszont csodálkozom, hogy amikor a Kádár-rendszerről olvasok, budapesti értelmiségiek azt mondják, hogy ők fél-egy kilós kenyereket láttak a szemétben landolni. Úgy látszik túl jól tartották az értelmiségieket, ezért kanászodtak el úgy, nem becsülve meg azt, amit vidéken kemény munkával előállítottak. Ugyanis akkoriban nem volt olyan nagyfokú gépesítés, mint ma.