Szorongásra mennyire ajánlható háziállatot tartani?

#9.

De papagájból minimum 2 kell és egésznap zajonganak.

Vannak terápiák, amikhez állatokat használnak segítségül. Inkább ilyeneknek néznék utána első körben. Az

állattartás felelősség, az állatnak is lehet baja, nem kell, hogy miatta is rosszul érezd magadat.

#10.

Nem olvastad tovább a válaszom…

Pont negatívumnak vettem, ha hosszú ideig el kell mellette köteleződni.

Én 25 éves leszek, de sejtem hogy 50 évig már nem fogok élni és jelenleg nincs senkim akire hagyhatnék egy ara papagájt.

Ráadásul ezekhez a nagypapagájokhoz mint az ara, a jákó vagy mondjuk a kakadu, nagyon sok pénz kell…

Maga az állat 700.000 körül van, de mint mondtam több is kell, mert egyedül depressziós lesz.

Kell nekik röptető, stb.

És ezekhez érteni is kell… Egy tenyésztő szerintem el sem ad olyannak, akinek nem volt még semmilyen madara.

"De papagájból minimum 2 kell és egésznap zajonganak."

Nem zajonganak csak ha olyan fajta, meg ha nagyon erős fénybe vannak, ha letakarod a kalitkát csend van.

De mi felraktunk neki odut most, és amióta ez a szürke idő van ki se jönnek belőle csak enni.

Nem a hálószobában kell tartani vagy ahol állandóan tartózkodsz, hanem félreeső helyiségben aminek azért van ablaka.

"sokat megyek más vàrosokba napokra, nem hagyhatjuk az állatot magára. :("

A papagájt simán magára hagyhatod, semmi baja nem lesz!

Mi általában 10-12 napot szoktunk nyaralni, felrakjuk az odut olyankor, be van rakva vagy 5 adag víz, meg magokból is rengeteg illetve friss tyúkhúr és nincs semmi gond mire visszajövünk.

#14

Sehol nem írtam, hogy neked Ara papagájt kell tartani, rengeteg fajta van különféle tulajdonságokkal, ismerd meg őket és válaszd ki a hozzád passzolót.

Az Ara a papagájtartás csúcsa, majdnem olyan mintha gyereked lenne kb.

Több mentális betegséggel élek, annak fényében mondom a következőket.

Szorongás ellen akkor segít az állat, ha ALAPJÁRATON IS akarnál valamilyen állatot, szereted őket, igényled a társaságukat. Ha csak azért veszel magadhoz állatot, hogy ne szorongjál, és ha nem szoronganál, akkor nem, vagy valószínűleg nem kellene, akkor ne csináld.

Rengeteg ilyet hallok a környezetemben, hogy van egy szorongó, pszichológushoz járó ovis, általános iskolás gyerek, az anyja meg kitalálta, hogy visznek haza kiskutyát, mert az majd megnyugtatja, ösztönzi, hogy kimozduljon, stb. Most meg mindegyik ilyen szülő panaszkodik, hogy nem foglalkozik a gyerek a kiskutyával, kb. két hétig érdekelte. Nem vágyott rá, csak "hátha bejön" alapon odavitték, és ad motivációt. Ha valakinek hasonló kaliberű gondjai vannak, annak azért is nagyon nehéz tennie, amit tényleg nagyon akar, amire nagyon-nagyon vágyik.

Nekem úgy lett macskám pár éve, hogy egész életemben csak 4 évig nem volt háziállatom, és ez alatt az idő alatt minden macskával, kutyával, hörcsöggel, nyúllal, lóval, hallal... bármivel ösztönösen kerestem a kapcsolatot, ami a közelembe kerül.

És így is rohadt nehéz volt az eleje.

Az első két-három napban úgy éreztem, begolyózok, ha nem tudok egy kicsit a cica nélkül lenni, és valami mással foglalkozni, ami nem ő. Amikor aztán el kellett mennem a boltba alomért, akkor először megkönnyebbültem, amiért "szabad vagyok", aztán leültem egy padra és elkezdtem bőgni, amiért örülök, hogy nincs velem, pedig én akartam, hogy nálam legyen, nem ő, és egyedül van otthon szegény teljesen új helyen, mit érezhet... Sz@r gazda vagyok, stb.

Egy ideig főleg csak kötelességtudatból játszottam vele. Fésülni, odatenni magamhoz, szeretgetni, beszélni hozzá, sétálni vinni stb. azt szerettem, de a játékra mindig tudatosan kellett rávennem magam, és nem élveztem. Sokszor azért vettem neki valamilyen új játékot, mert bűntudatom volt. Ezért még mindig rosszul érzem magam, mert most már, hogy nagyobb, már akar annyit játszani, amikor meg igénye volt rá, akkor nem kapta meg olyan mértékben, ahogy akarta volna.

Mellette rengeteget helikoptereztem nem csak azon is, hogy rossz állattartó vagyok, és jobb járna neki, hanem azon is, hogy nehogy beteg legyen, - az ivartalanítása után két hétig össze voltam omolva, mert nem bírtam nézni, ahogy bágyadt, ahogy rosszul van, és nem bírtam a gyógyszerszagot se, amit árasztott - mert akkor kiborulok, és hogy mi lesz velem, ha majd 20 év múlva (!) meghal, amikorra még jobban hozzám nő, és még jobban fogom szeretni.

Még mindig vannak rémálmaim arról, hogy kimegy valaki mellett az ajtón, amikor nem figyelünk rá oda, és elszökik, elvész, valaki kivasalja az úttesten.

Ezek mellett a szemem fénye, és akkor is imádom, amikor nem hagy aludni, mert a fülembe üvölt vagy a kezemet bökdösi. Nehéz elképzelni, hogy hogyan létezhettem eddig nélküle, ritka üres és rossz lenne az életem nélküle, felfoghatatlan mértékű örömet okoz még akkor is, amikor rosszalkodik.

DE jöttek az életembe vele olyan szorongások is, amik korábban nem voltak jelen, lásd fentebb. És amikor mélyponton vagy, fizikailag rosszul vagy a stressztől, a saját ételedet is alig bírod elkészíteni, az ágyból nem tudsz kikelni vagy már jobb híján az ereidet karcolgatod, hogy megkönnyebbülj, akkor nem fog varázsütésre meggyógyítani. Mert ezek sokkal nagyobb erőt képviselnek sajna.

Igyekszek kihozni magamból a maximumot cicagazdaként, hozzám is kötődik a családból a legjobban annak ellenére, hogy az alomtálcát, már egy éve nem én takarítom. De tudom, hogy ennél jobban is meg kellene erőltetnem magam, és finoman szólva messze vagyok egy egészséges embertől még úgy is, hogy nagyon sokat segített rajtam ez a macska.

Úgyhogy, ha szereted az állatokat, tartanál egészségesen is állatot, és VAN SEGÍTSÉGED mellé, akkor hajrá, abszolút megéri. De mesebeli csodát nem kell várni. Te tudod, hogy mennyire tudod elvégezni a tüneteid ellenére a napi feladataidat, hogy mennyire érzel magadban elhivatottságot, stb.