A gyerekek szeretik az állatokat?

gyerek vagyok és szeretem mért ne szeretném?

Gyerekkoromban mindent összefogdostam, bogarakat, gilisztát csigát, az óvónénik meg ki voltak akadva tőlem. Sajnos háziállatom nem nagyon lehetett mert anyum nem szerette őket, így mikor különköltöztem végre lett egy nyuszim, de még nagyon sok mindent szeretnék tartani. Igen a szülők a hibásak, mert a fóbiáikat kivetítik a gyerekre és átadják neki, fúj pók undorító, ne fogd meg mert piszkos (ezért lesz annyi gyerek allergiás), szegény gyerek meg a végén már nem mer semmit megfogni. Fontos, hogy a szülő a természet szeretetére és tiszteletére is nevelje a gyerekét.

Életem első összefüggő mondata az volt, hogy "Én állatkedvelő gyermek vagyok". Valószínűleg azért, mert mindig ezt mondták rám, és megtanultam. Ez a mondat amúgy akkor csúszott ki a számon, mikor hosszas hiszti után úgy sikerült megnyugtatni, hogy betoltak babakocsistól a tyúkudvarba,és ott bámulhattam tyúkokat. Szerintem a gyerekek tele vannak szeretettel, és mindenre kíváncsiak. A szülők változtatnak ezen.

a gyerekek mindenre kiváncsiak. Felvesznek bármit a földről, megkóstolják ha abban a korban vannak vagy később megtapogatják. Legyen az veszélyes vagy nem, ők nem tudják, mert nem ismerik. Egy kísérletben egy gyerek járókájába patkányt tettek, a gyerek gügyögött, nevetett rá. Később megismételték, de bejött az anya és visítozni kezdett. Később újra betették a patkányt a gyerek járókájába, anyuka nélkül, hogy hogyan reagál és már megijedt, üvöltött, menekült tőle. Ennyi. Tehát ha a gyerek lát egy kutyát, odamenne hogy megismerje mi az, megsimogassa, megérintse, figyelje. De az anyja rászól, sipákol is esetleg és ha minden kutyára ezt csinálja majd egy idő után a gyerek félrehúzódik a kutyáktól, félni kezd tőlük, mert az anyja is ezt teszi. Nem tudja miért, de a felnőtt, a szülő neki a példa.