Mit lehet csinálni az olyan kutyával ami már 3 kutyát megölt és emberekre is támad?
Szomszédom kutyájáról lenne szó egy bullmasztiff
kép itt: [link]
Tegnapival együtt már 3 kutyát támadott meg, és ok nélkül ölte meg őket. A tegnapi egy spániel volt, melyet a gazdája közeléből vitt el a szomszéd kutyája. A gazdája utánaszaladt, de tenni semmit sem tudott. A szomszédom is kiment, de már rá sem hallgat a kutyája, az ebet elvenni nem tudták tőle, csak miután az megölte és otthagyta. Az előző áldozata egy német juhász volt. Minden eddigi támadását egyenesen a kutyák nyakára irányította, így egyik megölt kutyának sem volt esélye.
Többször kergetett már meg embereket, köztük engem, édesanyámat, és barátomat is. Az utcában sok kisgyerekes család van, így ők sincsenek biztonságban.
A történt eset után a megölt kutya gazdája után mentem, hogy jöjjön fel a polgármesterhez és jelentsük be. Ő nem jött mert fél a szomszédunktól, mivel nagy befolyása van. Én felmentem, mert ez így mégsem maradhat, feljelentés megtörtént, majd szólnak nekik... A baj az, hogy ezzel senki sincs kisegítve és megvédve. A polgármester nem tesz semmit, mert nem ez volt az első feljelentés ebben az ügyben.
A kutyát ha bezárják az minden nap kiszökik, átugorja a kerítést, visszafelé pedig a kiskaput belöki mert nincs rajta kilincs, pedig nem szegények a szomszédaink... (több bolt, kocsma tulajdonos)
Kérdésem az lenne, hogy rendőrt hívhatok e, vagy sínteret, és elaltatják e az ebet, mert a szomszédaink azt mondták hogy ezt a kutyát nem fogják megkötni, mert szerintük állatkínzás, és a kenelt sem használják, pedig van...
Segítség, mert ilyen helyen lakni életveszélyes, már utcára is félünk kimenni egyedül.
Válaszokat és segítséget előre is köszönöm
(Borsod megye, Miskolctól 15 km-re egy kis település)
Igen, a feljelentés megtörtént, leírtam mit láttam, tapasztaltunk. Akkor a jegyző nem volt bent. De az egyik megölt kutya tulajdonosa hétfőn megy be, akkor a jegyző és a polgármester is bent lesz.
Határozatot kitől kapom, kérnem kell a jegyzőtől?
Hogy jó napot jöttem, mert a szomszéd kutyája rossz fát tett a tűzre és szeretném elvitetni? Ha nem ad akkor meg közigazgatási hivatalnál reklamálok? Szóval valahogy így kellene?
Nyilván onnan van, nem mondtam h ez a szomszédé :) Azért linkeltem be ezt a képet, hogy ha valaki nem tudná beazonosítani a fajtát, az a linkről megtehesse. (Sokan úgysem keresnének google-ban)
A másik ok amiért belinkeltem azt a képet, az az, hogy ilyen kis aranyos kutya kergeti meg az embereket, és egy ilyen fajta támadja illetve öli meg más kutyáját.
Én sokáig kerestem, hogy milyen fajta lehet a szomszéd kutyája, mert fogalmam sem volt, nem nagyon ismerem a kutyafajtákat, erről még nem is nagyon hallottam :)
Köszönöm az eddigi hozzászólásokat :)
Sajnos a jegyzőnk...nem sokat ér. De meg lesz fenyegetve, hogy ő is fel lesz jelentve. Valahogy kicsikarom a jövőhéten belőle a határozatot. Azt ugye akkor ide kell adnia nekem? Mert jó pár dolog tusolásra került már bent a hivatalban... Hétfőn lesz bent a jegyző, amikor én nem leszek itthon, de szerdán igen :) Nem szállok le az ügyről, amíg valahová el nem viszik ezt a kutyát.
Már 3napja nem merek hazajönni aludni, egyszerűen félek sötétben közlekedni az utcán. Nappal sem megyek ki egyedül.
A bullmasztiff mentőknek írtam, de még választ sajnos nem kaptam :( Lehet, h ez már egy kezelhetetlen, domináns dög lett.
Apukám azt mondta, hogy addig ne szóljak senkinek (sintér, rendőr, jegyző) amíg még egy kutyát meg nem öl... mondom jó, és ha az nem kutya lesz, akkor mi van?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!