Érdemes tenyésztenem az éticsigát?
Kevés van a városban, úgy gondoltam befogok kettőt, naponta etetem, földjüket nedvesen tartom, amit időnként cserélek.
Ha megvannak a kicsik, visszaengedem őket a szabadba a kicsikkel együtt, amint megerősödtek.
Utána megint megfogok kettő csiguszt, és ezt ismétlem minden nyáron, ahányszor csak lehet.
Természetben nem ilyen szaporák, főleg itt a környéken.
Neked hogy tetszene ha valaki elrabolna, berakna egy idegen mellé (aki lehet hogy azonos nemū veled, mert ugye honnab is tudhatná) egy kalitkába majd várná hogy szaporodni kezdjetek.És ha esetleg minden flottul megy, szépen berendezkedtek, megjönnek a gyerekek, egyik napról a másikra földönfutóvá tesz benneteket ez az illetõ.
Kérlek gondolkodj mielõtt cselekszel.
11# A csigák hímnősek...
Amúgy csak nyugodtan, terméketlen vagyok.
Törvény ide vagy oda, rengetegen boldogan rájuk lépnek, felnőttek is. Én mindig elrakom az útról őket, ahogy minden veszélyben lévő állatkát próbálok segíteni.
Szerintem jó ötlet, és érdemes tenyésztened őket, de csak ha megfelelő, szinte természetes körülményeket tudsz nekik biztosítani.
Ha azon a környéken nincs sok éticsiga, akkor annak meg is van az oka (pl kevés táplálék, sok veszélyforrás, stb). Szóval ha te elkezdenél fogságban csigákat tenyészteni, akkor annak valószínűleg az lenne az eredménye, hogy a kicsik nagy része elpusztulna nem sokkal az után, hogy elengedted őket, ergó nem lenne több csigusz a környéken.
Amennyiben esetleg mégis megmaradnak két lehetőség következik be nagy valószínűséggel:
1. A sok csiga felzabál minden növényt a környéken (beleértve a dísz-és haszonnövényeket is), majd mivel nincs táplálék, az állomány nagy része kipusztul
2. A bőséges préda miatt megérkeznek/elszaporodnak az éticsiga főbb ragadozói, köztük pl az egér, patkány, varjúfélék, majd miután megették a csigák nagy részét, az egyedszám erősen csökkenni kezd.
Esetleg mindkettő is bekövetkezhet egyszerre, és akkor szinte garantált a csigák teljes, vagy majdnem teljes eltűnése a környékről.
Szóval mindent összegezve szerintem nem érné meg belenyúlnod a már meglévő rendszerbe, de a döntés rajtad áll.
By:Macavity
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!