Van olyan szolgáltatás, hogy valaki emberi áron, naponta sétáltatná délutánonként a közepes testű kutyáimat (ketten vannak)?
Ilyen létezik?
Előre aggódok. Most még tudok őket sétáltatni, mert diák vagyok, illetve apám is él, aki ha velem van valami, pl: hasmenés, egyenesen állni se tudok, nemhogy kutyát sétáltatni, el tudja intézni?
Apukám maga is azt gondolja, hogy maximum 10 éve van hátra, a szívbetegsége, cukorbetegsége és miegyéb miatt. Utána semmi segítségem, se anyagilag, ha bármit xarna a kutya, se annyiban, hogy segítene bárki akármiben, nekem kell majd eltartanom magunkat, amivel nincs is gond, hiszen ezért tanulok, viszont ahogy komolyan átnéztem a várható helyzetet, szerintem nem úszom meg 8-9 órában a munkát + hazautazási idő, vagyis délutáni kutya séta. Most lesz meg a szakmám, következő évben kezdem az érettségit, utána meg még egy szakma, utána pedig talán egyetem. Apám helyzete miatt először minél hamarabb elhelyezkedésre képesnek kell lennem, az egyetem másodlagos, csak ha belefér az időbe.
A most megszerzendő szakmámmal bárhol találok munkát, vírus idején is, viszont utálom, ezért kell olyan, amiben szívesebben dolgozom, viszont a kutyákra nézve is megfelelőnek kell lenni.
Létezik ilyen szolgáltatás, ha nem tudnám megoldani a délutáni sétát? Előfordul, hogy nincs délutáni, simán kibírják estig, de ezt mindennap eljátszani nem tudom, mennyire lehetne.
Van ilyen. Nem tudom milyen kutyáid vannak,de vannak fiatalok akiknem nem lehet kutyajuk de szívesen kutyáznánam.
Én egy tábla csokiért is elvállalnám a sétákat vagy egy kis jelképes összegért csak hogy kutyázhassak.
Persze ki kell szűrnöd ki mennyire ért a kutyákhoz. Attól hogy valaki fiatal az nem jelenti azt hogy buta is a kutyákhoz persze ilyenek is vannak.
Ha irsz várost akkor lehet itt is akad jelentkező.
Köszönöm. :)
Egyelőre még nem kell, szerencsére, csak nem apám hirtelen halálakor szeretnék mindent kitalálni, hogy mihez kezdjek a kutyákkal és minden mással. Előre szeretnék mindent fejben összerakni.
Akkor tényleg annyi hogy egy nagy kutyas csopiba kiteszed hogy ilyet keresel.
És fontos hogy érdeklődő legyen a személy aki vállalná. Mert ha csak a kutyát látja, de a felelősseget nem úgy elég nagy bakik lesznek.
Fontos hogy érdekelje milyenek a kutyáid személyisége mennyire barátsagos mit szeretnek mit nem.
Ezt jó tudni ha valaki rendszeres sétáltatójuk. De ha nem kérdez ilyeneket akkor nem biztos hogy konyít bármit is a kutyákhoz.
Tehát ha jól olvasom, akkor lenne szükséged a szolgáltatásra, ha édesapád elhunyik, és rád jön a fosás is. Addig meg üljek odahaza, és malmozzak. Kérdésem, mennyi lenne az az emberi bér, amit erre szánnál? Én azt tartanám reálisnak, hogy amíg csak várok, fizess félbért, és csak ha menni kell, akkor fizess teljes bért.
Különben neked valami betegséged van, hogy egy hasmenéstől még csak menni sem tudsz?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!