Ennyire hisztérikusan védeni minden apró fuvallattól az állatokat tényleg normális dolog?

Van egy nagytestű németjuhászom, akivel rendszeresen szoktam játszani a kertben. Néha kicsit úgymond gyúrjuk egymást, lökdösődünk, birkózgatunk, stb, és RENDSZERESEN járókelők, akik a házunk előtt elmennek, ilyeneket beszólnak félhangosan, hogy én BÁNTOM a SZEGÉNY kutyámat... Na, elmondom, miből áll ez a "bántás". A kutya játékból felugrik rám, én meg egy birkózómozdulattal odébb lököm, vagy földre viszem, persze azt se durván. A kutya erre megint nekem jön, és így megy ez hosszú percekig. A kutya végig csóválja a farkát, tehát még a vak is látja, hogy élvezi a játékot, ez a mindennapok része. Amúgy se nagyon lehetne egy ekkora kutyának ártani puszta kézzel, de valami miatt a hisztérikus állatvédő gondolkodású emberek azt hiszik, hogy minden állat hímes tojásból van. A nagyapámnak annak idején volt két hatalmas farkaskutyája, na ő még nálam sokkal durvábban elbirkózgatott a két jómadárral. Ő még jókora pofonokat is lekevert nekik, a földön fetrengett velük, nem kímélte őket, de az is mind játék volt. A kutyák is feltüzelődtek, morogtak, néha meg-megharapták, de csak óvatosan, hogy ne fájjon. Mindkét fél tudta, hogy ez nem vérre menő játék, csak egy kis szórakozás. Azok a kutyák olyan engedelmesek, és olyan kiegyensúlyozottak voltak, amilyet azóta se láttam soha, imádták az öreget, és tűzbe mentek volna érte. Nagyapám, mikor szívgörcsben meghalt, a két kutya teljesen összeomlott. Folyamatosan vonítottak két hétig, aztán öt nap különbséggel mindkettő elpusztult. Na, ilyen szoros ember-kutya viszony alakult ki köztük, mert a nagyapám egész nap velük volt, és testileg-lelkileg

teljesen összefonódtak, és még a sírba is követték őt. (amúgy tőle tanultam ezt a fajta játékot én is). Kérdem én, akkor a nagyapám egy utolsó állatkínzó volt? És én is az vagyok, csak mert néha kicsit erősebben meg merészelem dögönyözni a kutyámat? És mi van akkor, amikor két kutya egymásnak ugrik játékból? Nekik szabad, de ember és kutya között tilos? Volt olyan is, hogy épp áztattuk a babot a kertben, én meg poénból kivettem három babszemet, és megdobtam vele a fekvő kutyám hátát. Erre beszólt a feleségem barátnője, hogy én miért bántom a kutyát... Normális az ilyen?? Mert megdobtam babszemmel?? Soha nem tennék ilyet, de ha tiszta erőből hátba rúgnám a kutyát, szerintem az se fájna neki túlzottan. Ezek iszonyú erős, szívós teremtmények, nem hímestojások! Olyan is volt, hogy a macskánkkal is viccelődgettem kicsit, annyi történt, hogy MEGFÚJTAM az oldalát párszor. Unokatestvérem rám szólt, hogy jaj, szegény cica, ne cseszegessem. Mert MEGFÚJTAM? Húúú, de kegyetlenül fájhat neki, ha megfújom! Hihetetlen, egyszerűen mi járhat az ilyen emberek fejében? Az állatok sokkal inkább masszívak, harcosabbak, mint az emberek. Tökéletesebb lények a puszta életben maradás szempontjából, és sok esetben lételemük az efféle erő-összeméregetés. EGYÁLTALÁN NEM KICSIKE KIS TÖRÉKENY PORCELÁNOK! Ha fognék egy karikás ostort, és elkezdeném csépelni vele a kutyámat, akkor érthető lenne, hogy az emberek felháborodnak, és lincshangulat alakul ki. De amíg ilyen kis semmiségek történnek, játékok, oda-vissza heccelősések zajlanak, addig az ilyen mániákus, hisztérikus állatvédők miért nem tudják befogni a szájukat?