Mikor látom videón hogy emberek árva csimpánzt, orángutánt tutujgassák fel nevelik nekik ehhez mi a végzetségük vagy sima önkéntesek?

Kérdező, nehogy megalázkodj hasonlóak miatt!

Megszégyenítő lekezelő hangnemű, és nyelvészeti értelemben is félművelt, a ,,nyelvi platonizmus'' szintjén túlmenő témakörök imerete hiányáról árulkodó beszólások. A suk -sük az létező és kutatott nyelvregiszter, nyelvészek foglakoznak is vele, és sima köznapi társalgásban, fórumokon való használatát semmi szabály nem tiltja (ez nem vasút vagy orvosi zárójelentés vagy lavinaveszély-tábla, Ausztriában a rétegnyelvek írásos használata kiterjedtebb is a mi haza gyakorlatunknál). A helyesírás lényegében meg jó esetben létező morfofonológiai szabályokat valamiféle kompromisszummal tükrözni akaró, de többnyire tisztán tradíciókon alapuló szabályrendszer. Ebben is, és a többi érintett témában Kálmán László cikkeit érdemes olvasni, akár a Qubit keresője által kiválogatott formában is.

A főemlősök tartására az elhíresült Viki csimpánz, Washoe csimpánz, Koko gorilla történetét érdeme elolvasni, illetve az innen mr többnyire megemlítésre kerülő többi esetet is

Viki esetében a gondozó család:

Catherine Hayes Nissen és akkori férje. Catherine pszichológiai, orvosi karriert futott be.

Washoe ,,felnevelője'' zoológus volt.

Peter, a csimpánz akiknek festményeit tréfából úgy jelenitették meg egy kiállításon hogy nem tütették fel, hogy majom, és bizonyos sikert ért el - itt a gondozó egy 17-éves fiatalkorú volt, de magát a tréfát is egy újságíró, Åke "Dacke" Axelsson követte el. ld.

[link]

Többes szám első személyben („nézzük”, „halljuk”, „ugorjuk”, „adjuk”, „törjük”): a legtöbb helyzetben a felszólító mód és a kijelentő mód egybeesik. Viszont a -t végű igetövek esete egyfajta rendhagyó helyzetnek tekinthető: a „látjuk”, „ütjük” esetében, szóval a t-re végződő igető esetén létezik az, hogy a kijelentő módot el tudják különíteni az a (valószínűleg morfofonológiai szinten levő) szabály, hogy a tj ss-sé alakul, de csak a felszólító mód esetén.

Ez az eset tehát inkább afféle rendhagyó helyzetjént különül el a többitől, hiszen a legtöbb igető esetében nincs érezhető alaki különbség. Egyes nyelvi rétegekben a még ez a rendhagyó helyzet sincs elkülönítve: ez az az a bizonyos ,,suk-sük nyelvként'' gúnyolt szociolektus, de a valóságban éppúgy egy diakron nyelvi jelenségről van szó, mint az angolban az -ed, németben a -t múlt idejű szuffixum esetében néhány kivétel háttérbe szorulására és a szabályosságra való tendenciára (a „sendete” terjedése a rendhagyó „sandte” rovására).

A nyelv változásai általában úgy történnek, hogy először a nyelv egyes rétegnyelveiben, regisztereiben zajlanak le, és (esetleg) onnan kerülnek át a többi regiszterbe. Én egyébként saját nyelvhasználatomban eléggé konzervatív vagyok, nemcsak a -suk-sük alaknak állok ellen, de még a régi szép archaikus ,,hallanánk'' (alanyi ragozás) vs ,,hallaNÓK'' (tárgyi ragozás) elkülönítését is őrzöm (észrevettem egyébként hogy erre Tamás Gáspár Miklós is ügyelt, valószínűleg tudatosan szépirdalmi ösztönzésre).

Ezzel együtt is, a suk-sük nyelv tabusítása, nyelvszociológiai megbélyegzése szerintem káros jelenség, válságjelenség, valószínűleg ennek a népnek a traumákkal, féloldalas társadalomfejlődésekkel, és újabban egzisztenciális polarizálódással járó történelmének a lenyomata. Egészséges, a szocializmust, kommunizmust építő közösségben a társadalmi rétegek sokkal erősebb, nyíltabb, kölcsönösen segítő viszonyban vannak egymással, nincsenek fölösleges tabuk, félelmek, megszégyenülések.