Szerintetek ez a felelős állatvédelem?

Az a baj egyébként ezzel a megelőhetősséggel, hogyha minden embert körül járnak 100%-ban akinek örökbe akarnak adni akkor 1-2 kutya kerülne csak gazdihoz.

Miért? Mert hetente vannak itt is olyan kérdések hogy túlzásnak tartják a menhelyeknek az igényeiket, hogy képeket kérnek stb stb.

Pont ez a lényeg, hogy nem kell MINDENT körüljárni, szükségtelen dolgokat nem kellene. Egy rehabos kutyánál több dologra kell figyelni, próbaidő nélkül felelőtlenség lenne. Egy kölyökkutyánál nagyon fontos, hogy mennyi szabadideje van a leendő gazdinak, ellenőrizni kell az ivartalanítási kötelezettség betartását. Egy aktív kutyánál fontos, hogy a leendő gazdi megfelelően aktív-e a kutyához, idős, nehezen mozgó embereknek ne adjanak ki örökmozgó kutyát. Gyenge fizikumú embereknek ne adjanak ki nehezen kezelhető tiszta izom kutyát. Teljes munkaidőben dolgozó, túlórázó embereknek ne adjanak ki kölyköt. Nem lehet ugyanazt a sémát ráhúzni minden örökbefogadásra. És ami szerintem még nagyon fontos lenne, két dolog. Ha valaki könnyen eldobja a megunt állatait, hajlamos ugrálni a gyereke hóbortjainak kielégítése miatt, annak semmilyen állatot ne adjanak ki. De ha valaki nehéz helyzetbe kerül, és nem tud felelősen foglalkozni tovább az állatával és ehhez kér segítséget, akkor meg ne kövezzék meg.

Illetve szerintem minden örökbefogadásnál szükséges volna legalább 2 hét próbaidő, a problémásabb, rehabos kutyáknak még több. Mert lehet, hogy ellenőrzött helyen remeknek tűnik az összhang, aztán otthon jönnek a meglepetések. Az én mentettemnél is volt olyan, amit nem tudtak róla, de mi meg tudtuk oldani, csak amikor a probléma jelentkezett, akkor én azonnal jeleztem ezt az egyesület felé, hogy egyelőre nem íratnám még át a chipet, várjuk meg, hogy alakul, nem problémáztak miatta.

Valószínű, nem egy "kapós" kutyáról van szó, a leírtakból legalábbis arra lehet következtetni, hogy nem tolongtak érte az érdeklődők.

Önkéntes tapasztalat, hogy sajnos nincs elég erőforrás arra a szervezeteknél, hogy minden leendő gazdinál személyesen végezzenek környezettanulmányt, ha nem mutat kétséget afelől, hogy a leendő kutyájával ki fog jönni, sokszor nem is kérjük, hogy hozza ki összepróbálni. Az is tapasztalat, hogy a kezdeti pici feszültségek a nagy többségnél el szoktak múlni, de az is tény, hogy a kutyák viselkedése is megváltozik, ha egy fix család van körülötte minden nap. Lehet, hogy az alapítvány nem is tudta, hogy ilyen súlyos a probléma és akár a végkimenetel egy lábtörés is lehet(én pl egészen eddig biztos voltam benne, hogy két yorki nem tud ilyet csinálni egymással).

Egy teljesen reális forgatókönyv, hogy pár nap után jeleztek a gazdik, hogy vannak kisebb feszültségek a kutyák között, az önkéntesek ezt még nem vették komolyan, mert előfordul és lehet rosszul volt megfogalmazva. A következő levél meg az volt, hogy eltört a kutya lába és erre nincsenek felkészülve, visszaadják.

Tartalékuk pedig remélhetőleg van, de tisztában vannak vele, hogy az emberek szívesebben adakoznak, ha tudják, mire megy a pénz. Elég veszélyes és felelőtlen játék lenne, ha csak akkor kérnének, ha már egy ft sincs a számlájukon.

Aki úgy érzi, hogy ezt tudná jobban csinálni, hajrá!

A több száz jelentkező az általában inkább egyet szokott jelenteni a valóságban. Sokszor örülni kell már ennek is, mert így is telítve szoktak lenni a férőhelyek. Az alkalmassági feltételek is olyanok sok helyen, hogy csak dísznek vannak kiírva, ezzel riasztják el az alapból problémás érdeklődőket. Hacsak a kutyáról nem ismert valami, ami miatt nem adható oda bárkinek (alapból agresszív, problémája van más állatokkal, stb.), akkor nem szoktak vele nagyon cécózni. Akinél ez nem így van, az általában nem sintértelep-szerűen működik, tehát megválogatja, hogy melyik kutyát fogadja be és melyiket nem, na ez megint egy olyan dolog, amin lehetne vitatkozni, ha akarnánk.

A meséhez nem tudok mit hozzászólni, mert nem lehet belőle megmondani, hogy hibázott-e az örökbeadó. Ha alapból jóhiszeműek, mert jók a tapasztalataik, akkor nagyon könnyű áldozatul esni egy meggyőző személynek. Ha alapból nagyon szűrik a leendő tulajdonosokat, akkor meg rajtuk maradnak a kutyák (lásd pl. Takis shelter, youtube), tehát egyik sem optimális megoldás. Most lehet jönni azzal, hogy de hát ellenőrizniük kellett volna mi a helyzet az örökbe adott a kutyussal, de... Kinek van erre kapacitása és pénze, pláne, ha távoli helyekre is adnak örökbe? Még a legnagyobb állatmentőknél sem igazán megoldott ez.

"ha nem mutat kétséget afelől, hogy a leendő kutyájával ki fog jönni, sokszor nem is kérjük, hogy hozza ki összepróbálni"

Első kutyás vagyok, mentettem van, de ha második kutyán gondolkodnék mellé, eszembe nem jutna úgy hazavinni egy másikat, hogy előtte nem találkoztak, és nem néztük meg, hogyan viselkednek együtt. Az enyém nem egy agresszív típus, 9-10kg-os cuki szőrgombóc, csendes, nem ugatós, de visszaszól és nem hagyja magát, ha egy másik kutya szemtelen vagy nekitámad, és a saját otthonában ő a főnök vendég kutyával szemben. Ha az egyesületnek nem jut magától eszébe, hogy összeismertessük még örökbefogadás előtt a kutyákat, én ragaszkodnék hozzá.

Dehogy felelős állatvédelem...

Az alap dolog, hogy ha van kutya, akkor meg kell nézni, hogy kijönnek-e egymással.

Azt is el tudom képzelni, hogy haveri alapon ment az örökbe adás, hiába lett volna esetleg alkalmasabb jelölt, az alapítványban valakinek a valakijének kellett a kutya és odaadták. Aztán őket nem akarják levágni, így inkább kuncsorognak.