A filozófusok pontosan mit csinálnak?

filozofál

olyan mint coelho vagy müller péter

ha egyetértesz vele megveszed a könyvét

Ha nagyon fennkölt maszlagot akarsz hallani, akkor azt mondnám, hogy az ember helyét próbálják meghatározni a világban, és azt próbálják megfogalmazni, mit jelent (vagy kellene lennie) embernek lenni, mi a jó és mi a rossz, stb. Az egyes vélemények mellett vagy ellen érvelnek, és próbálják meggyőzni a többi embert a maguk igazáról.

(Vagy valami ilyesmi.)

Mivel már eleve gazdagok általában. Szegény ember nem teheti meg, hogy filozófusnak menjen. Kell hozzá egy minimális szint (ami még mindig az átlag megélhetés fölött van jóval), amit folytatni tudnak úgy, hogy nem keresnek egy fillért sem havonta, legalábbis köznapi értelemben vett kétkezi munkával, tehát már csak a családjukból kifolyólag el is vannak látva pénzzel. Az ilyen filozófusok töredéke jut el - a szakmaiságát tekintve - nemzetközileg is elismert rangra, ami már azt jelenti, hogy a különböző konferenciákon, külföldi egyetemeken való vendégprofesszorkodásokon kívül, ha beleszámítjuk a könyveladásaiból befolyó összeget, ami azért nyilván nem olyan sok, mivel nem vesznek sokan filozófiai könyveket, pláne kortársakat, maximum a szakma, de még így is összevetve a fizetésük elérheti a legalább 1 000 000 forintnak megfelelő összeget, de csak ha egy itthoni egyetemen tanító, kevésbé közismert, vagy közismert filozófusról beszélünk, úgy is kereshetnek 300 000 és 500 000 közötti összeget.

De jegyzem meg újfent, hogy ilyen emberek majdnem kizárólag olyanokból lehetnek, akik már eleve művészcsaládba születnek, s többnyire vagy az apa vagy nagyapa filozófus volt. Általában nemesi felmenőkkel rendelkező emberekről van szó, sokszor zsidókról, akiknek az örökletes családi vagyona többszázmillió forintos összegekre rúg, így meg már pláne az a legkisebb problémájuk, hogy most filozófusként havonta csak alig negyedmilliót vagy esetleg félmilliót keresnek. Ezeknek az embereknek (is) a létük determinálva van, abban a tekintetben, hogy művészcsalád sarjából nyilván nem lesz kőműves, mint ahogy egy proletár család gyerekéből is negyedévszázadonként egyszer lesz kanonizált író, költő. Régen persze erre sok példa volt, de manapság már nem jellemző, átrendeződtek az erőviszonyok és a lehetőségek. Vannak emberek, akik ha jó körökbe kerülnek, s valamennyire tehetségesnek is bizonyulnak (legalábbis annak vannak titulálva) megkaphatják a nekik kijáró 15 perc hírnevet, még ha nem is feltétlenül olyan családból valók, mint amilyet fentebb írtam, de halkan jegyzem meg ők is legalább egy újgazdag família csemetéi, akik a minden hó első napján utalt 6 számjegyű összeggel kipárnázott oktalan büszkeségüktől telve harcolnak ki maguknak szintúgy ideig-óráig tartó hírnevet, a romkocsmák rivaldafényébnek csilló tündöklésében, megfeledkezve arról, mi is az ami örök, s mi múlandó...